Infostart.hu
eur:
385.16
usd:
331.83
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Mesterházy: politikai vitanapot kezdeményez az MSZP

Politikai vitanapot kezdeményez a parlamentben az MSZP a gazdasági növekedés beindításáról, a foglalkoztatás bővítéséről és a devizahitelesek megsegítéséről, továbbá társadalmi párbeszédet indít - közölte Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szombaton Zalaegerszegen sajtótájékoztatóján.

Miután a Fidesz elutasította a lehetőségét, hogy a parlamentben akár már hétfőn vagy egy héttel később szó essen a széles rétegeket érintő legégetőbb problémákról, ezért kezdeményezi a vitanapot a párt. "Ezek nem pártpolitikai kérdések, azonnali cselekvésnek van helye", de fontos meghallgatni az egyes társadalmi csoportok képviselőit is - jelentette ki.

A szocialista párt elnöke kifejtette: az eddigieken túl újabb saját törvényjavaslatokat is benyújtanak az országgyűlésnek, mert szerinte "a kormány nem tesz semmit". Párbeszédet is kezdeményez az érdekképviseletekkel, civil szervezetekkel, s ennek keretében már hétfőn a devizahitelesek szövetségeivel, kedden reprezentatív nyugdíjas szervezetekkel, pénteken pedig a munkavállalókat képviselő szakszervezetekkel fog konzultálni, hogy legyen végre párbeszéd.

Mesterházy Attila kijelentette: készülnek a költségvetési vitára, ezért is kérik ki a társadalmi partnerek véleményét. A jövő évi költségvetéssel szemben pedig az az elvárásuk, hogy indítsa be a gazdasági növekedést, teremtsen munkahelyeket - de legalább biztosítsa ennek a lehetőségét -, csökkentse a társadalmi különbségeket és segítse Magyarország modernizációját.

A kormány elmúlt száz napja a "politikai kalandozások kora" volt, az "Orbán Viktor által meghirdetett szabadságharcnak egyre több áldozata van". A szocialisták remélik, hogy ezt abbahagyják, "mert minden sikert, amit az előző kormány elért, 100 nap alatt hihetetlen gyorsasággal romboltak le", elég a devizaárfolyamokra pillantani.

Az MTI kérdésére az MSZP elnöke azt mondta: azért is kezdeményezték a parlamenti vitanapot, mert kérésük ellenére a parlamentben nincs lehetőség a devizahitelesek gondjairól tárgyalni. Megítélése szerint még az önkormányzati választások előtti időszakban megtartható a vitanap.

"Se jogi, se házszabályi, se politikai akadálya nincs annak", hogy szeptember 13-án vagy 20-án foglalkozzanak ezzel a kérdéssel, ezért cinikusnak tartja a Fidesz eddigi elutasítását.

Egy kérdés kapcsán, hogy mit kell érteni Gyurcsány Ferenc azon kijelentésén, miszerint rendszerváltásra van szükség a Magyar Szocialista Pártban, Mesterházy Attila azt mondta: ez már elkezdődött. Õ is azzal a programmal jelentkezett az elnöki posztra, hogy változtatni kell az MSZP eddigi tevékenységén, hiszen a választók is elégedetlenségüket fejezték ki.

"Én is a megújulást, a változást, ha úgy tetszik a rendszerváltást fogalmaztam meg célként" - közölte. A változás pedig azért is szükséges, mert csak akkor tudja visszaszerezni a párt a társadalmi bizalmat, ha új mechanizmusok, új politika, új szervezeti struktúra alapján működik.

A zalaegerszegi sajtótájékoztatón Major Gábor, az MSZP városi polgármesterjelöltje arról beszélt: furcsának tartja, hogy a zalai megyeszékhelyen a megújulás politikáját ígéri a Fidesz. Miután 16 éve fideszes polgármestere van a városnak, az új polgármesterjelölttel együtt a közgyűlésbe javasolt 13 tag közül 12 eddig is a testületben ült, tehát 16 év elég lett volna arra, hogy "bebizonyítsák, jó az általuk követett irány".

Az MSZP Zalaegerszegen nem megújulást, hanem új irányt, újfajta gondolkodást kínál, szeretnének ellensúlyt jelenteni helyi szinten is - közölte Major Gábor.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×