Infostart.hu
eur:
364.93
usd:
324.47
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Szócska Miklós: újabb csontváz kerülhet elő az egészségügyben

Hűtlen kezelés gyanújával ismereten tettes ellen tett feljelentést Szócska Miklós egészségügyi államtitkár az ÁNTSZ laborjainak privatizációja ügyében. A Heti Válasz eheti számában megírta: a tisztiorvosi szolgálat laborhálózatát 2006-ban a szervezetnél dolgozó szakértők rokonának illetve üzlettársának adták el 48 millió forintért, majd két év múlva 1,5 milliárd forintért adták tovább.

Az államtitkár szerint az ÁNTSZ-laborok privatizációjának ügye is egy "csontváz" lehet az egészségügy területén.

Szócska Miklós az InfoRádiónak elmondta: a vizsgálat már folyamatban volt az újságcikk megjelenése előtt is. Hozzátette: a szakmát évek óra foglalkoztatta az ügy, ezért kellett eljárást indítani.

Az államtitkár személyes kérdésekről nem kívánt nyilatkozni. Mint mondta: nem vizsgálótisztnek érkezett az ágazatba, hanem azért, hogy ha minden fillért hatékonyan költsenek el, és ha értékvesztést tapasztalnak, akkor a helyére tegyék a dolgot.

Hangsúlyozta, abból az értékvesztésből, amit ennél az ügynél feltételeznek, a százötven, határidőn túl futó mentőautóból akár százat is le tudnának cserélni.

A szakma és a közvélemény elvárása, hogy tisztán lássuk, hogyan történt a tisztiorvosi laborhálózat 2005 óta végbement privatizációja. Nagyon jelentős ügyről van szó, így szükséges a teljes transzparencia az egészségügyben - hangsúlyozta az államtitkár.

Jelezte azt is, hogy több vizsgálat folyik, és akad olyan is, amelynél valószínűleg az OEP pénzügyi ellenőreinek kell majd eljárást indítaniuk.

Szócska Miklós minden fellelhető dokumentumot átadott a hatóságnak és a nemzeti nyomozó hatóságnál hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen tettes ellen feljelentést tett szerdán - közölte a tárca.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×