Infostart.hu
eur:
364.93
usd:
324.47
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Tízből kilenc gyerek nem jut iskolatejhez

Az Iskolatej Program keretében ma Magyarországon az iskoláskorú gyermekek csak közel tíz százaléka kap naponta ingyen egy pohár tejet. A gyermekek kilencven százaléka viszont nem élvezheti az iskolatej által nyújtott táplálkozási és élettani előnyöket, mert oktatási intézményük nem vesz részt a programban.

Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet információi szerint Magyarországon az általános iskolások csaknem fele egyáltalán nem iszik tejet, közel kétharmaduk pedig semmilyen tejterméket nem fogyaszt, ezért e gyerekeknek a napi kalciumbevitele elégtelen. Miután csontozatunkat és fogazatunkat gyerek- és fiatalkorunkban építjük fel, hosszú távon ennek köszönhető az is, hogy évtizedek leforgása alatt hazánkban népbetegséggé vált a csontritkulás.

Többek között a csontritkulás kialakulásának a megakadályozásában is fontos az Iskolatej Program, amelynek célja, hogy tejet biztosítson óvodások, iskolás gyerekek és középiskolások számára. Az iskolatejet a program keretében a gyermekek ingyenesen kapják.

"Az Iskolatej Program nemcsak táplálkozási, hanem nevelési jelleggel is bír, hozzájárul az elhízás elleni küzdelemhez, továbbá biztosítja a gyermekek növekedéséhez és egészségéhez nélkülözhetetlen elemeket" - mondta Mariann Fischer Boel, a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős biztos 2008-ban, amikor az Európai Bizottság elfogadta az Iskolatej Programjának új változatát, amivel már többféle tejtermék biztosítható a gyerekek számára.

Az Európai Iskolatej Program keretében a 2007-2008-as tanévben mintegy háromszázezer tonnányi tejet szállítottak az EU huszonhét tagállamának iskolásaihoz, amihez az Európai Unió több mint ötvenöt millió euró támogatást nyújtott. Magyarországon a programra fordított állami támogatás 2010-ben mintegy négyszáz millió forint volt, a korábbi évek kilencszáz milliójával szemben. Így az idén közel százötvenezer gyermek juthat csak térítésmentesen tejhez, ami a 0-17 éves korosztály közel tíz százaléka.

A program lebonyolításával kapcsolatos feladatokat a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal látja el, ő bírálja el a beérkezett kérelmeket és dönt a támogatás nagyságáról is. Az elszámolási periódus három hónap, ami azt jelenti, hogy a támogatást megnyert fenntartók a január-márciusban az iskolásoknak eljuttatott tej ellenértékét - a bonyolult adminisztrációs elszámolást követően - leghamarabb június környékén kapják meg a Hivataltól. E hónapok alatt az egyébként is forráshiánnyal küzdő önkormányzatoknak és intézményeknek elő kell finanszíroznia a tej árát.

"A mi térségünkben élő általános iskolások közel nyolcvan százaléka hátrányos helyzetű, sokuknak az iskolatej az egyetlen reggeli. A sorozatos árvizek miatt is egyre több a rászoruló család és gyermek, ezért is fontos számunkra hogy részt vegyünk az Iskolatej Programban" - mondja Szaniszló János, Szendrő polgármestere, észak-borsodi Edelényi kistérség vezetője. - "Nálunk, a kistérségben a Cool Tej az Iskoláknak Alapítvány vállalja a teljes lebonyolítást - a pályáztatástól a költségek előfinanszírozásáig - és egyéb kiegészítő eszközökkel, például hűtőszekrénnyel is biztosítják a folyamatos friss és jó minőségű tejet a résztvevő településeken. Szendrő már korábban is benne volt a programban, amit azért kellett egy időre felfüggesztenünk, mert nem tudtuk a hosszú kifizetési periódust átfinanszírozni. Amennyiben az Alapítvány nem lenne segítségünkre ebben, akkor most sem tudnának az iskolatej akcióban részt venni."

"Mivel azt látjuk, hogy erre iskoláinkban nagy igény van, nagyon szeretnénk, ha országosan is bővülni tudna az ellátottak száma. Viszont úgy érzem, hogy a jelenlegi bonyolult szabályozás, az adminisztrációs körülmények és a hosszú kifizetési periódus sok önkormányzatot és intézményfenntartót riaszt el attól, hogy igényelje a támogatást, és hogy iskolatejhez juttassa a tanulóit. A többi kistérség polgármestereivel erről folytatott beszélgetéseim is megerősítettek ebben" - nyilatkozta Szaniszló János.

"Az észak-borsodi Edelényi kistérségben évente háromezer-ötszáz kisiskolásnak juttat hatszázharmincezer pohár friss tejet a Cool Tej az Iskoláknak Alapítvány - mondta Tálosi Tamás az Alapítvány elnöke. - Alapítványunk célja, hogy minél több magyarországi iskola és gyermeket kapjon iskolatejet. Jelenleg Nógrád, Borsod és Heves megye térségében pedig több mint tizenhétezer gyermek jut a segítségünkkel friss, helyi termelőktől származó tejhez. De nemcsak az önkormányzatoknak, hanem nekünk is nehézséget okoz, hogy az adminisztráció jelentős, hosszú időt vesz igénybe, valamit hogy az előző kormányzat a rendelkezésre álló forrásokat több mint ötven százalékkal csökkentette. Az Alapítvány a jelenlegi szabályozási és finanszírozási körülmények között nem tudja elérni célját, vagyis, hogy a segítségünkkel ellátott gyerekek számát először ötvenezer főre, később százezer főre növeljük.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×