Infostart.hu
eur:
364.93
usd:
324.47
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Diákhitel: még nyolc napig lehet igényelni

Nyolc napjuk maradt igénylésük leadására azoknak a felsőoktatásban tanulóknak, akik eddig még nem kértek diákhitelt, de már az első kifizetési napon, október 15-én pénzhez szeretnének jutni - közölte Õri András, a Diákhitel Központ szóvivője.

A szóvivő tájékoztatása szerint az összeg akár 200 ezer - a költségtérítéses hallgatók számára akár 250 ezer - forint is lehet.

Õri András a közleményében kiemelte: az októberi kifizetéshez szeptember 15-ig kell leadni az igényléseket a kijelölt postahivatalokban vagy a Diákhitel Központtal együttműködő bank- és takarékszövetkezeti fiókokban. Az igénylőknek addig be is kell iratkozniuk tanintézetükbe, hiszen a jogszabály szerint diákhitelt csak beiratkozott hallgató kaphat.

Kitért arra is, hogy akik korábban már kaptak diákhitelt, azoknak nem kell azt újra igényelniük, viszont az októberi folyósítás érdekében nekik is be kell iratkozniuk szeptember közepéig. Emellett az esetleges módosítási igényeket, adatváltozásokat haladéktalanul be kell jelenteniük a www.diakhitel.hu honlapról letölthető nyomtatványokon.

Õri András emlékeztetett arra, hogy a költségtérítéses hallgatók beiratkozását megkönnyíti az úgynevezett engedményezési eljárás, amelyet már 29 tanintézményben (lista a honlapon) lehet igénybe venni. Az engedményezés értelmében a hallgatók közvetlenül felsőoktatási intézményük számlájára utaltathatják diákhitelükből a megállapodásban rögzített összeget.

Így az intézmény elfogadja a beiratkozást anélkül, hogy a félév kezdetekor befizették volna a költségtérítést.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×