Infostart.hu
eur:
364.74
usd:
325.81
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Feljelenti a Jobbik Biszku Bélát

A Duna Tv-ben elhangzott kijelentései, a kommunista rendszer bűneinek tagadása miatt a Jobbik feljelenti Biszku Béla egykori belügyminisztert - mondta az InfoRádiónak Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője.

Szilágyi György, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője az InfoRádióban elmondta: álláspontjuk szerint Biszku Béla bűncselekményt követett el azzal, hogy a Duna Televízió szerda esti műsorában ellenforradalomnak minősítette az 1956-os forradalmat, valamint igazságosnak és jogszerűnek tüntette fel a megtorlások idején lefolytatott koncepciós eljárásokat, így a meghozott halálos ítéleteket.

Emlékeztetett: a büntető törvénykönyv alapján bűntettet követ el, aki nyilvánosság előtt a nemzeti szocialista vagy kommunista rendszerek által elkövetett népirtás tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel.

Szólt arról is, hogy parlamenti történészekből álló vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezik Biszku Béla 1956-os szerepének teljes feltárására. Mint mondta: a 89 éves egykori belügyminiszter a televíziós interjúban azt közölte, hogy rendelkezésére állna egy ilyen testületnek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Vegyesen mozognak az amerikai papírok a választásra várva

Vegyesen mozognak az amerikai papírok a választásra várva

Emelkedéssel indították a keddi kereskedést a vezető amerikai tőzsdeindexek, a Dow Jones kivételével. A technológiai részvények az elmúlt napok veszteségei után ismét erősödni kezdtek, a legnagyobb nyereséget a félvezetőgyártók könyvelhették el, miközben az Apple gyengélkedése lefelé húzta a Dow Jonest. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó vállalatok részvényeinek felpattanása ellenére a befektetők továbbra is aggódnak a szektor jelentős beruházási igényei és finanszírozási kockázatai miatt. A piaci szereplők figyelme eközben az amerikai félidős választásokra irányul, amelyek eldöntik, hogy januártól melyik párt ellenőrzi a kongresszus két házát. Az elemzők szerint a választások kimenetele jelentős árfolyammozgásokat válthat ki, különösen a technológiai és a mesterséges intelligenciához kötődő részvények piacán. A demokraták esetleges kettős győzelme eladási hullámot indíthat el, míg a republikánusok kedvező szereplése rövid távú emelkedést hozhat a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×