Infostart.hu
eur:
364.74
usd:
325.81
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Hol használják majd a szocialisták a pártlogót?

Elképzelhető, hogy a szocialisták néhány polgármesterjelöltje nem használja majd kampányában az MSZP logóját. Ez azonban nem azt jelenti, hogy szégyellnék pártjukat - mondta az InfoRádiónak Szanyi Tibor, a szocialisták országos kampányfőnöke.

Félreértésnek tartja Szanyi Tibor a feltételezést, hogy szégyellnék pártjukat azok a képviselő- illetve polgármester-jelöltek, akik nem tüntetik fel kampányukban az MSZP logóját.

Azt Szanyi egyébként sem tartja lényegesnek, ha ezerötszáz jelöltjük közül néhányan nem használják a jelképet. Az MSZP tisztességes párt, és azzal foglalkozni, hogy ki mekkora és milyen logót használ, totális zsákutca - tette hozzá.

Szerinte minden normális szervezet, tömörülés segíti a jelöltjeit különböző arculati elemekkel, amelyeket plakátokon, szórólapokon tudnak használni. Buta lenne az a politikus, különösen, ha MSZP-s, aki nem alkalmazza ezeket - jegyezte meg Szanyi Tibor.

Ennek némiképp ellentmond, hogy a szocialista párt XIII. kerületi országgyűlési képviselője a választási kampány második fordulójában csupán a nevét, egy karikába zárt "igen"-t, és a szavazás dátumát tette fel a plakátjaira.

Szanyi Tibor erre úgy reagált, hogy az a forduló már a személyek harcáról szólt, és különben is, az akció csupán néhány óriásplakátra korlátozódott, amelyekkel a részvételre kívánta ösztönözni a választóit.

Az MSZP országos kampányfőnöke felhívta a figyelmet arra, hogy lesznek olyan résztvevők az őszi, önkormányzati választáson, akik nem az MSZP színeiben, csupán a párt támogatásával indulnak. Náluk nem a szocialistákhoz kötődésnek, hanem a személyes ismertségnek lehet főbb szerepe - vélekedett a kampányfőnök.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Vegyesen mozognak az amerikai papírok a választásra várva

Vegyesen mozognak az amerikai papírok a választásra várva

Emelkedéssel indították a keddi kereskedést a vezető amerikai tőzsdeindexek, a Dow Jones kivételével. A technológiai részvények az elmúlt napok veszteségei után ismét erősödni kezdtek, a legnagyobb nyereséget a félvezetőgyártók könyvelhették el, miközben az Apple gyengélkedése lefelé húzta a Dow Jonest. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó vállalatok részvényeinek felpattanása ellenére a befektetők továbbra is aggódnak a szektor jelentős beruházási igényei és finanszírozási kockázatai miatt. A piaci szereplők figyelme eközben az amerikai félidős választásokra irányul, amelyek eldöntik, hogy januártól melyik párt ellenőrzi a kongresszus két házát. Az elemzők szerint a választások kimenetele jelentős árfolyammozgásokat válthat ki, különösen a technológiai és a mesterséges intelligenciához kötődő részvények piacán. A demokraták esetleges kettős győzelme eladási hullámot indíthat el, míg a republikánusok kedvező szereplése rövid távú emelkedést hozhat a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×