Infostart.hu
eur:
385.24
usd:
331.93
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Vadai Ágnes szerint a kampány része a katonaságot érintő sajtóvád

Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár felháborítónak tartja, hogy egyesek a kampány érdekében belegázolnak tisztek, főtisztek és tábornokok tiszti becsületébe.

A szocialista politikus csütörtöki sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva reagált így a Magyar Nemzet cikkére, amely szerint a honvédelmi tárca egy fővárosi fogorvosi céggel szerződött adószakértői, jogi, informatikai tanácsadásra, és ezért mintegy négymillió forintot fizetett ki évente.

Vadai Ágnes úgy fogalmazott: ez a hadsereg lesz akkor is, amikor a Fidesz alakít majd kormányt, ezekkel a katonákkal kell majd együtt dolgozni.

A honvédelmi tárcának sokféle szerződése van, a FitDent Kft., a HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség tájékoztatása szerint, több területen végzett feladatokat, amelyeket el is végzett - tette hozzá.

A minisztérium MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében törvényesnek és szabályosnak nevezte azt a szerződést, amelyet a Honvédelmi Minisztérium Fejlesztési és Logisztikai Ügynöksége kötött a FitDent Kft.-vel.

A Magyar Nemzet csütörtöki számában azt írta, hogy az elsősorban fogorvosi, szépségápolási és fodrásztevékenységgel, illetve egyéb termékek ügynöki nagykereskedelmével foglalkozó FitDent Kft.-nek a szaktárca évente csaknem négymillió forintot fizetett ki az adófizetők pénzéből. A lap érdekesnek nevezi, hogy a fogorvosi vállalkozás a cégadatbázis tanúsága szerint éppen a Honvédelmi Minisztérium Fejlesztési és Logisztikai Ügynöksége megkötött első megállapodása idején vette fel a tevékenységei körébe a gazdasági, üzletviteli és adózási tanácsadást, amelyet 2009 januárjában töröltek is a cég munkakörei közül.

A HM a lapnak a megbízást firtató kérdéseire egyebek között azt közölte, hogy a FitDent Kft. koordinációs feladatokat látott el például a HM Állami Egészségügyi Központ létrehozásakor, amikor szervezeti és beszerzési nehézségek merültek fel.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×