Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Júniusban már kormányozhat a Fidesz

Leghamarabb júniusban veheti át az ország irányítását az új kormány - mondta az Inforádiónak Lövétei István alkotmányjogász, aki szerint, ha a Fidesz kétharmados többséget szerez, akkor akár a házszabály módosításával is gyorsíthatja a kormányalakítást.

A választás utáni héten az Országos Választási Bizottság hivatalosan megállapítja az végeredményt, és az erről szóló jelentést elküldi a köztársasági elnöknek - tájékoztatott Lövétei István.

Ezután kezdik előkészíteni az új parlament megalakulását a megbízólevelek kiállításával - tette hozzá az alkotmányjogász. Az Országgyűlés alakuló ülésének időpontját az államfő jelöli ki. Ennek határideje a választás utáni hónap végén, tehát május 31-én jár le.

Lövétei István szerint, ha egy hónap múltán, tehát júniusban elkezdhet dolgozni az új kormány, azt már jó eredménynek tekinthető.

A mostani szabályok szerint ezt a folyamatot nem lehet gyorsítani, mert az új Országgyűlésnek megalakulásakor kell elvégeznie a mandátumvizsgálatot, ami eléggé hosszadalmas eljárást jelent - mondta az alkotmányjogász.

Az alakuló ülésen a győztes párt megnevezi miniszterelnökét, és az új tárcavezetők nevét ismerteti a köztársasági elnökkel. Bonyolítja az eljárást, hogy bizonyosan új minisztériumok is alakulnak, tehát ezek megnevezését is közölni kell az államfővel.

Az eljárást felgyorsításához meg kellene változtatni a házszabályt. Ezt a Fidesz csak akkor teheti meg, ha kétharmados többséget szerez - szögezte le a jogász.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Megint Messi: az argentinok csak hosszabbítás után tudták kiejteni a jól küzdő csodacsapatot a foci-vb-n

Lionel Messi rekorddöntő újabb gólja után is csak 1-1-re végzett a rendes játékidőben a címvédő Argentína és a vb-újonc Zöld-foki Köztársaság a foci-vb-n. Az afrikaiak még a hosszabbításban is tudtak egyenlíteni, de a vége 3-2 lett az argentinok javára, így Messiék nézhetnek szembe a Mo Szalah vezette Egyiptommal a nyolcaddöntőben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Íme 10 pénzügyi csapda, amibe tilos belesétálni nyaraláskor - Nagyot bukhat, aki nem figyel

Íme 10 pénzügyi csapda, amibe tilos belesétálni nyaraláskor - Nagyot bukhat, aki nem figyel

A nyári utazási szezonban különösen fontos, hogyan váltunk devizát és fizetünk külföldön, ugyanis a figyelmetlen utazókra kíméletlenül lecsapnak a keselyűk. A dinamikus devizakonverzió például színtiszta lehúzás, de rejtett és csak simán magas költségekkel is számolnunk kell, amikor akár valutára, akár devizára van szükségünk. Olykor a figyelmetlenséget vagy a kényelmet kell megfizetnünk. Tíz pontban gyűjtöttük össze, mi mindent kell észben tartanunk a nyaralási szezonban, ha külföldre utazunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×