Infostart.hu
eur:
385.12
usd:
331.69
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Áll a vizsgálatok elé a volt csepeli rendőrkapitány - lapszemle

A volt csepeli rendőrkapitány áll minden vizsgálat elé, a súlyos vádra való tekintettel azonban ügyvédet fogadott - írja a Népszabadság.

A lapnak nyilatkozó Császár Mihály megismételte, hogy 2005 óta ismerte, barátjaként szerette és tisztelte a meggyilkolt Takács Józsefet, s azt is, hogy az iskolaigazgató járt nála a halála előtti délelőtt, és elmondta, hogy fel akarja jelenteni gazdasági helyettesét. Tagadta viszont, hogy amikor értesült a kettős gyilkosságról, egyenesen a kórházba sietett volna Kun Tamás biztonsági őrhöz, akit röviddel később gyilkosság gyanújával őrizetbe vettek.

A volt rendőrkapitány leszögezte: az sem igaz, hogy Kun Tamás a gyilkosság után beszélt volna vele, bár az lehet, hogy kereste. "Többeket felhívott a kapitányságon, volt, akivel sikerült is beszélnie, de velem nem" - mondta a lapnak.

A Magyar Nemzet írása szerint az állami és önkormányzati iskolákban nem lehet olyan politikusi látogatásokat szervezni, amelyeken kötelező a részvétel a diákoknak, ám az oktatási ombudsman szerint az egyházi és alapítványi iskolákra nem vonatkozik ez a szabály, így vélhetőleg szabályos volt Orbán Viktor múlt pénteki iskolalátogatása. Aáry-Tamás Lajos a lapnak kifejtette: bármelyik iskolába bemehet, és ott előadást tarthat egy politikus, ha ez nem tanórán történik, és sem a diákok, sem a tanárok számára nem kötelező a részvétel. Hozzátette: az egyházi és alapítványi iskolák - szemben az állami-önkormányzati fenntartású intézményekkel határozott világnézetet közvetítenek, így például egy katolikus iskola igazgatójának joga van ahhoz, hogy keresztény értékeket előtérbe helyező politikust beengedjen az osztályfőnöki órára.

Az amerikai rendőrök egyre gyakrabban használják a közösségi szájtokat a feltételezett bűnözők lebuktatására, akár úgy is, hogy a gyanúsítottak rokonainak, ismerőseinek adják ki magukat - olvasható az Index.hu-n. A portál megkereste a magyar rendőrséget is, ám "nyomozati érdekekből" nem árulták el, használják-e az iWiW-et, a Facebookot vagy a Twittert, és ha igen, mire és hogyan.

A Világgazdaság arról ír, hogy bár az év elején úgy tűnt, jó időre befellegzett a filmtámogatásnak, egy törvénymódosításnak hála az idén mégiscsak van lehetőség az adókedvezmény igénybevételére. A kérdés nemcsak a produkciós irodák számára fontos, a könnyítéssel ugyanis a "támogató" vállalkozás is jól járhat, mert a dotáció nemcsak az adóalapból, hanem magából az adóból is levonható. Mindez természetesen csak a nyereséges cégekre igaz, ám a lapnak nyilatkozó szakértők szerint a lehetőség a válság ellenére is népszerű marad.

A Napi Gazdaság cikke szerint az idén mintegy kétezer cég adószámának felfüggesztését rendelte el az adóhatóság azért, mert elmulasztották időben benyújtani mérlegüket, és ebből másfél ezer jogerőssé is vált. Miután az adóhatóság felszólítására a cégeknek 60 napjuk van a beszámoló pótlására, vélelmezhető, hogy a felfüggesztett adószámmal bíró cégek lényegében nem működnek, illetve fiktív vállalkozásnak minősülnek. Ebben az esetben az adóhatóság a cégbíróságot kéri fel, hogy gyorsított eljárással indítsa el a végelszámolást.

A pénzcentrum.hu összeállításában a Népesedési Kerekasztal 4-es munkacsoportja javaslatait elemzi, amely az otthonteremtés és a lakhatás problémájával foglalkozik azért, hogy a tervezett gyermekek megszülethessenek Magyarországon. A javaslatok között szerepel egyebek mellett az indirekt, adókedvezmény alapú támogatás, az öngondoskodás ösztönzése, a megfelelő bérlakás állomány biztosítása, illetve a többgenerációs családmodellek újraélesztése.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×