Infostart.hu
eur:
362.18
usd:
312.02
bux:
131773.44
2026. május 19. kedd Ivó, Milán

Martonyi János tiszta viszonyt akar Oroszországgal

A lengyel-magyar kapcsolatokat erősítené az Orbán-kormány egykori külügyminisztere, de a Fidesz a közép-európai országok együttműködését is szorosabbra fűzné. Martonyi János az InfoRádióban elmondta: segíteni kell a határon túli magyarokat abban, hogy közösségi jogokat szerezhessenek, emellett tiszta viszonyt kell teremteni az orosz-magyar kapcsolatokban.

Irányváltást szorgalmaz a magyar külpolitikában a Fidesz szakpolitikusa. Martonyi János az InfoRádióban elmondta: hangsúlyosabb szerepet szán a közép-európai együttműködésnek, amelynek tengelyében egy magyar-lengyel kooperáció állhat, de szorosabbra fűzné a kapcsolatot a többi visegrádi országgal is.

Hangsúlyozta: fontos a magyar nemzet, mint kulturális közösség egységben tartása, ami azt is jelenti, hogy a határon túliak közösségi jogainak megszerzését szorgalmazni kell. Hozzátette: ez az autonómia valamilyen formáját jelenti.

Elmondta azt is: egy erősebb, cselekvőképesebb európai integrációt is szükségesnek tart.

Martonyi János arról is beszélt, hogy tiszta, világos alapokra kell helyezni a magyar-orosz kapcsolatokat. Hangsúlyozta: a magyar-orosz kapcsolatoknak egy valóságos, őszinte partnerségen kell alapulniuk. Ez az egész ország érdeke, hiszen Magyarország geopolitikai helyzete vagy az energiaellátási viszonyok egy kormányváltás után sem változnak meg.

A volt külügyminiszter szerint ki kell iktatni a homályos közvetítőket a magyar-orosz kereskedelemből, emellett meg kell szabadulni "a tisztázatlan, homályos konstrukcióktól, a sajátos külföldi számláktól, azoktól a megmagyarázhatatlan jelenségektől, amelyeknek a közvélemény is tanúja".

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Salát Gergely: a tajvani ügy halogatása az egész világnak jó
Aréna

Salát Gergely: a tajvani ügy halogatása az egész világnak jó

Kína tologatja maga előtt Tajvan függetlenségi problémáját, és az Egyesült Államok sem foglal egyértelműen állást a kérdésban, ami jelenleg mindkét félnek jó, de hosszú távon nem lehet megoldás - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Salát Gergely sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Beszélt arról is, hogy Kína számára Donald Trump jó amerikai elnök, mert gyakran konfrontálódik akár a saját szövetségeseivel is.

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×