Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Az ország több pontján is felfüggesztették a sztrájkot a vasutasok

A korábbi sztrájkokhoz képest már műszakkezdetkor is sokkal kevesebb szakszervezeti tag csatlakozott a VDSZSZ felhívásához, 7 órától pedig Szegeden, Nyíregyházán, Záhonyban, Pécsett és Szombathelyen is felfüggesztették a sztrájkot - közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága.

A Keleti pályaudvarról szinte sehova nem indítottak vonatokat reggel hat órakor. Csupán néhány utas volt a pályaudvaron, az emberek a még várhatóan elinduló vonatokra vártak.

A Keletiből reggel hatkor csak Sopronba illetve Szombathelyre lehetett eljutni Intercityvel, azonban az információn felhívták a figyelmet, hogy az ország bármely állomásán lehet sztrájk, így nem garantált, hogy az elindított vonatok időben eljutnak végállomásukra.

Az IC-n kívül csak a zágrábi nemzetközi gyors közlekedik, azonban ez a szerelvény is várhatóan 30 perc késéssel indul.

A Nyugati-pályaudvarról hétfőn reggel fél hétkor csak Monorra és Lajosmizsére közlekedtek vonatok, más járat nem indult.

Kevés utas várakozott a pályaudvaron, azonban az Esztergomból és Kecskemétről érkező szerelvényekről viszonylag sokan szálltak le. A pályaudvaron a későbbi járatokról semmilyen információt nem tudtak adni, az esetleg elinduló vonatokkal kapcsolatban is elmondták: semmilyen garancia nincs arra, hogy a szerelvények menetrendszerűen megérkeznek a célállomásra.

A vonatoknak csak mintegy fele indult el eddig a Szolnokról, ám ezek egy része sem jutott el végállomásáig - közölte hétfőn reggel az MTI-vel a helyi utastájékoztató és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) illetékese.

Halasi Zoltán, a VDSZSZ területi vezető ügyvivője szerint a hétfő reggeli menetrendben szereplő járatoknak legfeljebb a fele érkezett be eddig a szolnoki vasútállomásra, illetve indult onnan tovább. Ezek egy jelentős része is útközben vesztegel, a sztrájk miatt ugyanis több szerelvény sem jutott még el végállomásáig - mondta.

A munkabeszüntetésben a megyeszékhelyen és a megyében is zömmel a forgalmi szolgálattevők, váltókezelők, tolatási munkások, a vezető jegyvizsgálók, illetve a kocsivizsgálók vesznek részt. Karcag, Kisújszállás, Törökszentmiklós és Kunmadaras térségében azonban az állomásvezetők és helyetteseik, átvállalva a sztrájkolók feladatkörét, maguk igyekeznek biztosítani az érintett vonalszakaszok vasúti közlekedésének folyamatosságát - tette hozzá Halasi Zoltán.

Felfüggesztette a vasúti dolgozók sztrájkját a Dél-Dunántúlon a VDSZSZ területi szervezete.

Melisek János, az érdekvédelmi szervezet helyi ügyvivője a lépést azzal indokolta, hogy gördülő sztrájkról van szó, melynek nincs pontos időpontja. Úgy ítélték meg, hogy a régióban reggel hétig tartott munkabeszüntetés elérte célját, felhívta a figyelmet a vasút problémáira.

Hozzátette: tudomása szerint az ország más régióiban is a sztrájk felfüggesztéséről döntöttek a helyi szervezetek. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a sztrájk a kormánnyal folytatott tárgyalások függvényében később folytatódhat.

A vasúttársaság közleménye szerint a VDSZSZ hétfő nulla órától meghirdetett sztrájkja miatt továbbra is késésekre, járat-kimaradásokra, útvonal-rövidülésekre kell számítani, azonban egyre több helyen indul meg a közlekedés. A reggeli szolgálatváltások után folyamatosan javul az ország vasúti közlekedésének helyzete, a pályavasúti munkavállalók közül egyre többen veszik fel a munkát.

A MÁV-START Zrt. munkavállalói közül csekélynek mondható a sztrájkolók száma, a hajnali műszakban a közel 800 dolgozóból alig több mint 100 pénztáros és jegyvizsgáló nem vette fel csak a munkát.

A MÁV közleménye szerint az InterCity járatok az országban mindenhol elindultak, míg a Budapest-Hegyeshalom fővonalon - néhány perces késésektől eltekintve - menetrend szerint közlekednek a vonatok. Az észak-keleti országrészben Kisvárda és Mátészalka állomáson számíthatnak fennakadásokra az utasok.

A nemzetközi forgalomban szintén kisebb fennakadásokra lehet számítani. A Zágrábba 6:05-kor induló Kvarner IC nem tudott elindulni, a 7:10-kor és 9:10-kor Bécs felé közlekedő RailJet helyett pedig vonatpótló autóbuszt indít a MÁV-START Zrt. a Keleti pályaudvar parkolójából, ami Bécs West-Bahnhof állomásig közlekedik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége szerint 700 ezer szíriai tért már haza Libanonból. Ez hozzávetőleg a fele azoknak, akik a háború során elmenekültek hazájukból a szomszédos, mindössze 4,5 milliós országba. Elsősorban gazdasági és biztonsági okokból térnek haza az emberek, a gazdasági ok az, hogy Szíriában megkezdődött az újjáépítés, illetve jók a gazdasági kilátások – mondta az InfoRádió kérdésére Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője.

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×