eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Ismét nőtt a jogászképzés népszerűsége

z elmúlt évek folyamatos visszaesése után idén látványosan nőtt a jogászképzés népszerűsége, nem változott viszont az, hogy továbbra is a kifejezetten jó középiskolai teljesítményt nyújtó, magas előképzettségű fiatalok jelentkeznek a szakra - olvasható az Országos Felsőoktatási Információs Központ honlapján közzétett legfrissebb elemzésben.

Az elmúlt évben a jelentkezők számának folyamatos csökkenése elsősorban a nappali osztatlan (ötéves) képzést érintette, az egyéb képzési formák és munkarendek (tagozatok) tekintetében a szak folyamatosan őrizte és őrzi kiemelkedő népszerűségét. Idén azonban több év után először nőtt, ráadásul az átlagot érdemben meghaladó mértékben (35,2 százalékkal) a nappali képzést első helyen megjelölők száma a szakon.

Az idén a tavalyinál 700-zal többen jelentkeztek jogász szakra. Az összesített listán így 2009-ben a 6. leggyakoribb továbbtanulási célnak számít, a kevés, ám népszerű egységes, osztatlan képzéses szakok közül pedig a legkeresettebb.

A jogász szakra beadott jelentkezések esetében az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dominanciája egyértelmű: a nappali képzés jelentkezőinek 40 százaléka jelölte meg első helyen ezt az intézményt. A hazai jogászképzés másik három nagy intézménye - a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Szegedi és a Pécsi Tudományegyetem - megközelítőleg azonos (13-11 százalékos) arányban osztozik a jelentkezőkön. A többi jelentkező kisebb intézményekbe szeretne bejutni.

A jogászképzés sem különbözik a felsőoktatási szakok nagy többségétől abban, hogy túlnyomóan a frissen érettségizettek számára jelent képzési célt. E szempontból a szak a többi képzésen tapasztalt arányt mutatja: jelentkezőinek 35,6 százaléka végzett középiskolában idén vagy egy éve. A következő korcsoport - a 20-22 évesek - azonban már 10 százalékkal alulreprezentáltak a jogász szakra jelentkezők körében, összevetve az összjelentkezői adatokkal. A jogászképzés a lányoknál népszerűbb, mint a fiúknál, a felvételizők majd kétharmada nő.

A jelentkezők középiskolai hátterét és nyelvismeretét elemezve azt találták a szakemberek, hogy a jogász szak választásához az átlagosnál magasabb előképzettségi mutatók társultak. Ez - írták - nyilván összefügg a szak hagyományosan magas társadalmi presztízsével (hasonlóan például az orvosképzéshez), de szerepet játszhat benne az is, hogy a képzés nagy népszerűségéből adódóan komoly verseny van a jelentkezők között, különösen a nevesebb intézményekben.

Az érettségit adó középiskola típusát tekintve a 70 százalékos gimnáziumi végzettségi arány a többi szak 57 százalékos átlagához viszonyítva kifejezetten magas aránynak számít.

A jelentkezők kétharmada az első helyen államilag támogatott helyekre pályázik, egyharmaduk azonban vállalná, hogy költségtérítést fizet. Az egyéb szakokkal összevetve a viszonylag magas költségtérítéses képzési arányt részben magyarázhatja, hogy általános népszerűsége mellett a jogász szak a kevésbé költséges képzések közé tartozik - olvasható az elemzésben.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×