Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Bencsik János lemondását követeli az MSZP

Az MSZP arra szólítja fel a Fideszt, hogy azonnal mondassa le Bencsik Jánost, Tatabánya polgármesterét, hívja vissza az Országgyűlésből, és zárja ki a pártból, mert a holokauszthoz hasonlította a Észak-Dunántúli Vízmű átszervezését - mondta Alexa György, az MSZP országgyűlési képviselője.

Ha a Fidesz nem tesz eleget a felszólításnak, akkor egyértelművé válik, hogy miután már együttműködik az önkormányzatokban a Jobbikkal, most megkötötte a szavak koalícióját is ezzel a párttal, és innen már csak egy lépés, hogy a parlamentben is koalíciót kössenek - vélekedett a kormánypárti képviselő.

Alexa György elmondta, hogy Bencsik János egy pénteki televíziós műsorban a cég átszervezését és egy állítólagos létszámleépítést a holokauszthoz, az emberek elgázosításához hasonlította. Egyértelmű beszéd, erre nem lehet azt mondani, hogy elszólás - közölte a politikus.

"Sokkal visszafogottabb és csendesebb szavakat várunk attól a párttól, melynek prominens vezetője díszzsidózza politikai ellenfeleit, parlamenti képviselője a holokauszt áldozatain viccelődik, volt miniszterelnöke és pártelnöke pedig nap mint nap egy olyan villából jár dolgozni, melyet kétszeresen, először a nyilasok, aztán a kommunisták koboztak el zsidó tulajdonosától" - reagált közleményben Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×