Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Kormányszóvivő: a Fidesz javaslatai jövőre 6 százalékkal növelnék a hiányt

A kormányszóvivő szerint ha kormány minden a Fidesz által szorgalmazott válságkezelő intézkedést visszavonna, az a tervezetthez képest további 6 százalékkal növelné a 2010-es költségvetési hiányt. Budai Bernadett csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: a Fidesz által javasolt lépések csak mélyítenék, nem kezelnék a válságot.

Budai Bernadett leszögezte: a Fidesz eddigi felelőtlen javaslatai, amelyekkel a válságkezelő lépéseket vonná vissza, mintegy 1561 milliárd forinttal rontanák 2010-ben és 1703 milliárd forinttal 2011-ben a költségvetési hiányt.

A kormány szándéka az, hogy az ország iránti erősödő bizalmat megtartsa, a Fidesz által bejelentett "visszavonó intézkedések" azonban ezt aláásnák - fogalmazott a szóvivő. Hozzátette: ha gyengül az országgal szembeni bizalom, akkor gyengül a forint árfolyama is, és az veszélyeztetné a devizahitelből finanszírozott 750 ezer család otthonát, vagy egymillió autótulajdonos a gépkocsiját.

Az ingatlanadóról szólva Budai Bernadett azt mondta: a kormány adórendszer átalakítását szorgalmazó lépéseinek a célja, hogy megőrizhetőek legyenek a munkahelyek, ezért csökkenjen az élőmunka terhe, de cserébe a másik oldalon az ingatlanokat, a vagyont, a fogyasztást kell megterhelni.

Ez méltányosan és arányosan történne" - fogalmazott. Hozzáfűzte: a nyugdíjasok vagy a nagycsaládosok nem kerülnének méltánytalan helyzetbe.

Egy átlagos lakás értéke után fizetendő ingatlanadó-teher töredéke lenne annak az összegnek, amelyet jövőre az szja-változások során könnyebbségként jelentenek majd - közölte Budai Bernadett.

Közölte azt is, hogy a jövő évi adócsomagról jövő szerdán dönt a kormány.

Kiszámolták

Az MTI úgy tudja, a kormányzat tételesen kiszámoltatta a Fidesz által az elmúlt hónapokban, a kabinet javaslatinak visszavonására tett lépéseket, és azokat is, amelyek helyett mást javasolt az ellenzéki párt.

A kormány számításai szerint, ha nem lenne egységes ingatandó, az jövőre és 2011-benis 110 milliárd forintos költségvetési bevételkiesést okozna. Ha nem emelték volna fel az áfát 25 százalékra, és a Fidesz által szorgalmazott bővebb termékkörre 5 százalékos kulcsot alkalmaznának, 2010-ben 486, 2011-ben pedig 507 milliárd forintos összeg esne ki a büdzséből.

Ha a családi pótlék nem lenne része az adóalapnak, az jövőre, és azt követőn is 30-30 milliárd forintos mínuszt jelentene, ahogy 78-78 milliárdos kiesést, ha visszaállítanák a gyermekek utáni adókedvezményt.
A lakáshitelek utáni szja-kedvezmények visszaállításával 2011-ben 20 milliárd forintos bevételtől esne el a költségvetés, és ugyanekkor 27 milliárd forinttól, ha megmaradnának az élet- és nyugdíjbiztosítási adókedvezmények.

Ha a kormány terveihez képest további 5 százalékkal csökkenne a tb-járulék, az a következő két évben 400-400 milliárd forintos mínuszt jelentene a büdzsének, az árfolyam- és kamatadó mértékének csökkentése, majd megszüntetése pedig 2010-ben 91, 2011-ben 108 milliárd forintos kiesést jelenteni.

A kormány számításai szerint a Fidesz által szorgalmazott lépések jövőre 1561, azt követően pedig 1703 milliárd forinttal rontanák összességében a költségvetés pozícióját, azaz 2010-ben a tervezett háromhoz képest 6 százalékkal lenne nagyobb a költségvetési hiány mértéke, 2011-ben pedig 6,2 százalékkal.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×