Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Kolompár "gyerekcsínye": ilyenek a mai gyerekek

Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke úgy véli, hogy a jelenlegi belpolitikai állapotok miatt fordulhat elő, hogy fiatalok erőszakosan támadnak egymásra. Korábban a kiskunlacházi esettel kapcsolatban azt mondta, hogy az elkövetők életkora miatt ezt akár gyerekcsínynek is tekinthetnék, de ettől függetlenül az esetet ki kell vizsgálni. Kolompár Orbán szerint ma az emberek már kevesebbet foglalkoznak a családjukkal, ezért a gyerekek többet engednek meg maguknak, mint a rendszerváltás előtt.

Elítélek minden erőszakos cselekedetet, függetlenül attól, hogy roma vagy nem roma az elkövető vagy az áldozat - szögezte le az InfoRádiónak adott nyilatkozatában Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke. A politikus nemrégen gyerekcsínynek titulálta, hogy Kiskunlacházán több tizenéves megtámadott, és szexuális erőszakkal fenyegetett egy tizenkét éves lányt.

Kolompár Orbán hozzátette: minden segítséget megadnak az áldozatnak és családjának. Visszautasította a kiskunlacházi polgármester azon kijelentéseit, amelyekben fiatalkorúak cigánybűnözését emlegette. Kifejtette: akkor mondta, hogy akár gyerekcsínynek is be lehet tudni az esetet, amikor a rendőrség négy 8-9 éves gyermeket vitt be kihallgatásra. Leszögezte: ez nem jelenti azt, hogy nem kell lebonyolítani a vizsgálatot, és nem kell a cigány szülőkkel elbeszélgetni arról, hogy "fogják meg" a gyermekeiket.

A riporter megkérdezte: nem mutat-e túl egy szexuális témájú utalás, fenyegetés a gyerekcsíny fogalmán. Kolompár Orbán úgy válaszolt: ez az ország már nem az az ország, ahol ő és korosztálya gyerek volt. a rendszerváltás előtt az emberek tisztelték egymást.

Az elnök szerint a kiskunlacházi eset nem roma specifikum, mivel ilyenek a mai tinédzserek. Fejre állt az ország, ma az emberek, talán a belpolitikai csatározásokból adódóan kevesebbet foglalkoznak a családdal, a gyerekekkel. Mindenki rohan, mindenki küzd a mindennapi megélhetéséért, hogy másnap legyen kenyér az asztalon, így a gyerekek - romák és nem romák egyaránt - kicsit szabadjára vannak engedve - vázolta Kolompár Orbán.

Meglátása szerint ezért feleselnek a diákok az iskolában a tanárral és más felnőttekkel, és olyan ordenáré szavakat használnak, amelyeket ők a rendszerváltás előtt nem használtak, mert nem ilyen neveltetést kaptak. Talán a rendszer és a politikai hangulat hibája, hogy ezek a dolgok megtörténnek - vélekedett Kolompár Orbán.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×