Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Csak a rászorultaknak adna kedvezményt a közlekedési miniszter

A rászorultaknak kell kedvezményt nyújtani a közösségi közlekedésben - mondta el Hónig Péter, az új közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter a csütörtökön Budapesten megtartott bemutatkozó sajtóbeszélgetésen. A miniszter hangsúlyozta, hogy érzékelhető változásokat szeretne a közösségi közlekedésben. A MÁV vezetésétől a miniszter azt várja, hogy mielőbb tegyen ajánlatot a közösségi közlekedés szolgáltatásaira, hogy az idei évre szóló szerződést meg lehessen kötni.

Kérdésekre válaszolva Hónig Péter azt mondta, hogy először megvizsgálják a kedvezmények mérséklésének a lehetőségét, és csak utána döntenek róla. Szavai szerint "azokat a kedvezményeket lehet megtartani, amelyeket megenged a gazdaság". Hozzátette, hogy nincs időpont kitűzve a kedvezmények megszüntetésére vagy mérséklésére, egyébként pedig hosszú folyamatra számít. Hónig Péter emlékeztetett arra, hogy például a MÁV utasainak mintegy 60 százaléka részesül valamilyen kedvezményben.

A miniszter az energia ügyekben az ellátás biztonságának növelését tartja a legfontosabbnak feladatnak. Oláh Lajos államtitkár hozzátette: a minisztérium elkötelezett az Európai Unió által támogatott Nabucco projekt mellett, de nem gondolja, hogy ez lenne az egyetlen eleme az ellátásbiztonságnak.

Hónig Péter szerint őszre a lakosság számára már mérséklődhet a gáz ára az olajár csökkenése nyomán.

A miniszter elmondta, hogy még folynak a tárgyalások a német tulajdonú E.ON Trade Zrt.-vel a korábban felhalmozódott tartozás mértékéről és csak utána tárgyalnak a kompenzáció lehetőségéről. A korábbi tájékoztatás szerint a tartozás azért halmozódott fel, mert a földgáz végfelhasználói hatósági ára a beszerzési ár alatt volt.

Az Ukrajna felől érkező földgáz importjának hétfő óta tartó csökkenése miatt a minisztérium felveszi a kapcsolatot az ukrán partnerével - mondta Hónig Péter kérdésre válaszolva. A magyar importőr és ukrán szállítójának vitája a kettőjük ügye - hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve, hogy a megkeresést azért kezdeményezte a minisztérium, mert az ukrán fél nem tudta hitelt érdemlően dokumentálni a szállítás csökkentésének okát.

Oláh Lajos államtitkár a beszélgetés során azt hangsúlyozta, hogy a minisztérium számára válságkezelés a legfontosabb feladat, ami a pénzügyi stabilitás megőrzését és munkahelyteremtést jelent. Az államtitkár a válságkezelés részének tekinti az uniós projektek felgyorsítását, ami rövid távon új munkahelyeket hoz létre, hosszabb távon pedig lehetőség a befektetők ösztönzésére.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×