Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Áder: Az EP-választás az utolsó lehetőség az előrehozott választások kikényszerítésére

Az európai parlamenti választás az utolsó eszköz a választók kezében annak kifejezésére, hogy előrehozott választásokat akarnak, mondta Áder János, a Fidesz alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: egy nagyarányú ellenzéki győzelem jelentős változásokat indíthat el az MSZP-ben is.

Sosem hívta Áder János bizalmi szavazásnak az európai parlamenti voksolást. Õ azt szokta mondani, hogy minden ilyen választásnak lehet a mandátumok elosztásán túl más politikai következménye, hozadéka is. Erre példa az öt évvel ezelőtti EP-választás, hiszen ott a Fidesz egyedül több szavazatot kapott, mint a másik három parlamenti párt együttvéve, és ennek következtében Medgyessy Péternek mennie kellett, pedig a választás előtt azt hallottuk, hogy semmi belpolitikai következménye nem lesz - mondta a Fidesz és az Országgyűlés alelnöke, a párt EP-képviselőjelöltje az InfoRádió Aréna című műsorában.

Hogy Bajnai Gordon is távozik-e az EP-választások után, azt a politikus nem tudja, de - mint fogalmazott - ez a választópolgárok kezében az utolsó alkotmányos eszköz, amivel az előrehozott választásokat kikényszeríthetik. Ugyanis egy nagyarányú Fidesz-győzelemnek az EP-választásokon lehetnek belpolitikai konzekvenciái - vélekedett a stúdió vendége.

Nem attól lesz más a helyzet, hogy azt egy fideszes politikus értelmezi, elemzi. A kormány viszont légüres térbe kerülhet, amit látni fognak külföldön is, itthon is, hogy nincs politikai támogatottsága a kormánynak. Az MSZP-frakción belül pedig elindulhat a felelősség keresése és a helyezkedés, mivel mindenki szeretne biztos listás helyet kapni a következő országos választásokon. Ennek következtében pedig születhetnek olyan döntések, amelyeket most nem is tudunk elgondolni - vázolta fel Áder János.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×