Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
325.46
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Ki lesz Gyurcsány utódja? Surányi György, Glatz Ferenc, Kovács László?

Surányi György, volt jegybankelnök és Glatz Ferenc akadémikus - mint lehetséges kormányfő-jelöltek - neve is elhangzott a vasárnapi MSZP elnökségi ülésén - írta a hétfői Népszabadság. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó Szanyi Tibor (MSZP) szerint Kovács László adóügyi európai biztost is meg kellene kérdezni.

A szocialisták egyfelől olyan pénzügyi szakemberben gondolkodnak, aki a nemzetközi gazdaságban ismert és akinek tevékenysége hiteles lenne a piaci szereplők számára, másfelől olyan karaktert keresnek, aki képes megjeleníteni, biztosítani és fenntartani a nemzeti egységet. Ilyen lenne Glatz - olvasható a Népszabadságban.

A Magyar Nemzet hétfő számában szintén arról ír, hogy Surányi György lehet egy, az MSZP, az SZDSZ és az MDF által is támogatott kormány vezetője. Szanyi Tibor, a szocialista frakció fenntartható fejlődés munkacsoportjának vezetője a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott: ha már mindenki az adózási rendszer átalakításában látja a gazdasági kitörés lehetőségét, akkor meg kellene kérdezni Kovács László adóügyi európai biztost, volt MSZP-elnököt, hogy vállalná-e a miniszterelnökséget.

A lap arról is ír, hogy további ezermilliárd forintos megszorítócsomag készül, az új, baloldali hátterű kabinet jórészt a Reformszövetség elképzeléseihez igazodva kormányozna.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×