Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
325.46
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

"Gyurcsány hosszútávfutó, a 2014-es választásokra játszik"

A kormány éléről való távozásával és a pártelnöki posztján történt megerősítésével Gyurcsány Ferenc politikai újjászületését készíti elő: vélhetően azt reméli, hogy a 2014-es parlamenti választásokon ő lehet az MSZP "erős embere" - írta hétfő délután megjelent számában a Le Monde című francia napilap.

Váratlan bejelentésével a magyar kormányfő nem tud változtatni a politikai erőviszonyokon. Úgy vette kézbe azonban a kezdeményezést, hogy személyes ellenfelét, a szocialistákat a tetszési mutatók szerint megelőző és előrehozott választásokat sürgető jobboldali ellenzék vezetőjét, Orbán Viktort is meglepte - hangsúlyozza a mértékadó párizsi újság.

Elemzőkre hivatkozva a lap azt állítja: egy, a pénzügyi és gazdasági kérdések technokrata szakértője jöhet szóba következő kormányfőként. Név szerint Bokros Lajos volt pénzügyminisztert, Surányi György volt jegybankelnököt és Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztert említi a lap.

A Le Monde szerint az izlandi és a lett miniszterelnök után a magyar kormányfő is a válság áldozata lett, amikor "a pénzügyi válság által leglátványosabban sújtott közép-európai ország" élén mindenki meglepetésére felajánlotta lemondását a kormánypárt szombati kongresszusán.

A költségvetési hiány látványos csökkentése ellenére Gyurcsánynak nem sikerült megakadályoznia a külföldi befektetőkre épülő és a külföldi devizában eladósodott magyar gazdaság összeomlását a válságban - írta a francia újság. A rendszerváltás utáni Magyarország legrosszabb népszerűségi mutatóval rendelkező miniszterelnöke lett, s a koalíció felbomlásával 2008-ban elvesztette a parlamenti többség támogatását is. A legutóbbi uniós csúcstalálkozón pedig a kelet-európai országok kollektív megsegítésére létrehozandó alapra tett javaslata is elutasításra talált.

Mindezek ellenére a hosszútávfutó Gyurcsány - mint fogalmaz a Le Monde - nem az a típus, aki elbátortalanodik. Ötéves kormányzása alatt ezt már bebizonyította 2006-ban. Akkor ellenállt az erőszakos tüntetéseknek és a lemondásra felszólító ellenzék támadásainak, miután a Magyar Rádió közzétette beismerését arról, hogy újraválasztása érdekében hazudott a kampányban az ország gazdasági helyzetét illetően.

Gyurcsány most sem szenvedett vereséget. Az MSZP vezetője marad, nem mondott le, hanem konstruktív bizalmatlansági indítványt javasolt a parlamentnek, amellyel elkerülhetőek az előrehozott választások - mutat rá a lap. A cikkíró, Marion Van Renterghem szerint a nemzeti kormány létrehozására tett javaslatával a most 47 éves kormányfő vélhetően azt reméli, hogy 2014-ben az MSZP erős embereként térhet vissza, hiszen a 2010-es választásokat már úgy tűnik, elvesztette a baloldal.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×