Infostart.hu
eur:
364.66
usd:
324.83
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Draskovics: Több jogunk lesz védekezni

A rendőrség megerősítését tervezi a kormány az erőszakos cselekmények visszaszorításáért - közölte az igazságügyi és rendészeti miniszter. Draskovics Tibor hangsúlyozta: a jogos, illetve a megelőző védelem lehetőségét is megerősítik, hogy az emberek védekezhessenek a személyüket vagy vagyonukat fenyegető támadások ellen.

A büntetőjogi lépések mellett a rendőrség megerősítését tervezi a kormány az erőszakos cselekmények visszaszorításáért - közölte az igazságügyi és rendészeti miniszter. Draskovics Tibor azután beszélt erről, hogy Bencze József országos rendőrfőkapitánnyal együtt fogadta őt Sólyom László köztársasági elnök.

A miniszter hangsúlyozta: keményen szankcionálják a fegyverrel elkövetett bűncselekményeket, továbbá szigorúbban büntetik a visszaesőként erőszakos cselekményeket elkövetőket is. Szólt arról is, hogy a tervek szerint a Btk. módosításakor a jogos, illetve a megelőző védelem lehetőségét is megerősítik, hogy az emberek védekezhessenek a személyüket vagy vagyonukat fenyegető támadások ellen.

Sólyom László köztársasági elnök fontosnak tartja, hogy a cigányok elleni támadások esetén a közvélemény minél hamarabb megismerhesse a bűncselekmények indítékait - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal. Az államfő megdöbbenését és felháborodását fejezte ki a hétfőn történt tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság és gyújtogatás miatt.

Az elnöki hivatal közleménye szerint a miniszter, a főkapitány és a legfőbb ügyész helyettese tájékoztatta a köztársasági elnököt a romák ellen elkövetett hasonló erőszakos bűncselekményekkel kapcsolatos eljárások állásáról. Az államfő a részletes beszámolók alapján reményét fejezte ki, hogy a bűncselekmények elkövetőit minél gyorsabban azonosítják és bíróság elé állítják.

A Fidesz szerint korábbi előterjesztésük elfogadásával elkerülhető lett volna a tatárszentgyörgyi tragédia. Az ellenzéki párt korábban azt javasolta, hogy a visszaeső, erőszakos bűnelkövetőket a rájuk vonatkozó büntetési tétel kétszeresére ítéljék. Ha ez meghaladja a húsz évet, akkor az elkövető ténylegesen életfogytig tartó szabadságvesztést kapjon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×