Infostart.hu
eur:
364.66
usd:
324.83
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Tavasszal jöhet az áremelkedés

A Napi Gazdaság írása szerint tavasszal jöhet az áremelkedés. Néhány hónapon belül csökkennek ugyanis a gépjármű kereskedők készletei, ezután a vásárlók egy időre elbúcsúzhatnak az akciós áraktól.

Piaci szereplők szerint 5-10 százalékos drágulással egyértelműen kell számolni. A Porsche Hungária által forgalmazott gépjárművek esetében mintegy másfél - két hónapra elegendőek a jelenlegi készletek. A Honda Hungária Kft. átlagosan 2-3 hónapra elegendő raktárkészlettel rendelkezik, bár egyes modellek esetében ez hektikusan változhat. A Fordnál úgy látják, hogy a készlettisztulást követően 2-3 hónapon belül a kapacitásokat a kereskedők a kereslethez igazítják majd, a piac pedig beállhat a reális árakra.

A friss diplomások körében a bankszféra és az autóipar a favorit - írja mai számában a Népszabadság. A diploma megszerzése után a közgazdászok legszívesebben az OTP Banknál, a műszaki végzettségűek pedig az Audi Hungária Motor Kft-nél helyezkednének el. Az autógyártó cég a pályakezdő közgazdászok körében is az előkelő második helyre került, a L'Oreal, a MOL-csoport és a Coca Cola előtt. A diákok zöme elvárja a céges mobiltelefont, viszont a kulturális utalványt extra juttatásnak tekinti. A leendő munkahellyel szemben fontos elvárásuk a kellemes, céges közérzet, a továbbképzési lehetőségek biztosítása és a ranglétrán való feljebb jutás esélye.

A Magyar Nemzet értesülése szerint jövőre kétszáz fővel működő holdinggá alakulna a MÁV Zrt, miután kiszerveznék az egyetlen, még a céghez tartozó pályafenntartási szakaszt. A MÁV magyarázata szerint a cél, fegyelmezettebb, hatékonyabb legyen a munka, folyamatosan javuljon a szolgáltatások minősége és érvényesíteni lehessen a kárfelelősséget. A pályavasút leválasztása után tiszta képet kapnának a vasútüzem számára nem szükséges ingatlanokról, illetve más javakról, amelyek a továbbiakban nem terhelnék a vasúti vállalkozásokat. A felesleges ingatlanokat hasznosítanák, az ebből származó bevételek pedig csökkentenék az állam terheit.

Az index.hu írása szerint több milliárd, a Földhöz hasonló bolygó lehet a galaxisban. Sokan, sokféleképpen próbálták bebizonyítani vagy éppen cáfolni a földön kívüli, úgymond "értelmes", vagy "értelmetlen" élet létezését. A legújabb kutatás eredményét ismertetve Alan Boss azt mondta, hogy mindegyik Földhöz hasonló bolygón megvan az élet kialakulásának az esélye. A Carnegie Tudományos Intézet tudósa szerint a földszerű bolygók korlátozott számának ellenére minden, a Naphoz hasonló csillagnak legalább egy olyan bolygója van, ami hasonlít a Földhöz. E szerint az egyszerű számítás szerint nagyon sok olyan bolygó lehet, ami alkalmas az "értelmes" élet kialakulására.

Még vonzó Közép-Európa - írja mai számában a Világgazdaság. A 300 Közép-Európában jelenlévő, vagy a közeljövőben megjelenést tervező külföldi vállalat vezetőinek megkérdezése alapján készült, az Atradius követeléskezelő, és hitelbiztosító cég által közzétett felmérésből kiderül, hogy Lengyelországot kivéve térségünk minden országa legalább olyan vonzó lesz a külföldi beruházók számára a következő három évben, mint amilyen eddig volt. A válaszadók idén Kelet-Közép-Európa országaiban is gazdasági nehézségekre számítanak, három éves távlatban már 90 százalékuk az innen származó nyereségek növekedését várja. Magyarországot a válaszadók 20 százaléka a magasan pozícionált termékek felvevőpiacaként, a válaszadók 16 százaléka pedig gyártási helyszínként értékeli.

A portfolio.hu írása szerint tőkeemelések sorozata jöhet Európára, ugyanis a tőkeemelések és a részvénykibocsátások kerülhetnek a befektetők fókuszába. Az elmúlt hónapok során tőkeáttétel mértéke a nem pénzügyi vállalatoknál megnövekedett. Európa az a régió, amely leginkább aggodalomra adhat okot, mivel a tőkeáttétel mértéke a hosszú távú átlag felett van.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×