Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső

Rászorulók pályázhatnak üdülési csekkre

Február 1. és április 15. között lehet pályázni a rászorulóknak üdülési csekkre a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványnál.

Karácsony Mihály, a szervezet elnöke az InfoRádióban elmondta: elsősorban az alacsony jövedelmű nyugdíjasokat, a fogyatékkal élőket, a szakmunkástanulókat és azokat a legalább két gyermekes munkavállalókat szeretnék támogatni, akiknek a havi jövedelme kevesebb, mint 100 ezer forint.

Az idén 2,5 milliárd forint fordítható erre a célra, ebből az összegből mintegy 70 ezer ember juthat üdülési csekkhez - emelte ki. A pályázatokat a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriuma bírálja el.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

A Margitszigeti Színház idén is változatos műsorral várja a nézőket a nyári szezonban. Mint az InfoRádió Aréna című műsorában Bán Teodóra ügyvezető igazgató elmondta, a közös állami-önkormányzati vezetés ennek az intézménynek megfelelő, de még azoknak is, akik kizárólag fővárosi fenntartásban működnek.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×