Infostart.hu
eur:
362.41
usd:
323.09
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Pert vesztett a rendőrség egy 2006. október 23-i ügyben

Jogerősen pert vesztett a rendőrség egy 2006. október 23-ai előállítás ügyben; a Fővárosi Ítélőtábla keddi másodfokú, jogerős ítéletében egymillió forint kártérítést ítélt meg egy jogtalanul fogva tartott férfi ügyében.

A bíróság az első fokú ítéletet részben súlyosbítva a BRFK-t és a Rendészeti Biztonsági Szolgálatot (mai nevén a Készenléti Rendőrséget) 700 ezer, illetve 300 ezer forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte, kamatokkal terhelve. (A korábbi döntésben 400 ezer, illetve 200 ezer forintot ítéltek meg.)

Az eset 2006. október 23-án délelőtt történt a Nádor utca sarkán, amikor a rendőrök kiemeltek egy, a tömeg és a rendőrsorfal között nemtetszését dobszóval és sípolással kifejező férfit, mert az a hatóság véleménye szerint "veszélyforrást" jelentett, és "magatartásával okot adott az intézkedésre".

A férfi nem tanúsított ellenállást, ennek ellenére a rendőrök leteperték a földre, majd három napig fogva tartották, és szabálysértési eljárást indítottak ellene, de az ez ügyben indított eljárásban a férfinak adtak igazat.

A bíróság a jogellenes fogva tartás miatt indított kártérítési perben a szabálysértési hatóság felmentése és filmfelvételek alapján hozta meg döntését, amely szerint a rendőri intézkedés sem szükséges, sem pedig arányos nem volt.

Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ügynökakták – Magyar Péter odaszúrt az egykori elitnek

Magyar Péter miniszterelnök az ügynökakták három irattípusának nyilvánosságra hozatala után úgy látja, most már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az elmúlt évtizedekben az akkori politikai és gazdasági elit miért nem tette elérhetővé a dokumentumokat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×