Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
325.18
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Kóka János veszélyben látja az általa megkezdett programot

Határozati javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek és ötpárti egyeztetést kezdeményez az SZDSZ a kerékpáros közlekedés feltételeinek javításáért. Kóka János, a párt frakcióvezetője jelezte: veszélyben látja az általa még gazdasági miniszterként 2005-ben elindított kerékpáros program folytatását.

A szabad demokrata politikus emlékeztetett arra, hogy a kisebbségi szocialista kormány megszűntette a kerékpáros ügyekért felelős biztos intézményét, a civil szervezetek csaknem egy hónapja beadott petícióját pedig válaszra sem méltatta a kabinet.

Kóka János hangsúlyozta: a határozati javaslat alapján - amely a kerékpározással összefüggő szabályozás és a fejlesztések szinte minden pontját érinti - arra kötelezné a kormányt, hogy január 1-ig dolgozza ki a szükséges jogszabályokat.

Hozzátette, hogy a tervezett intézkedésekhez nem szükséges többletforrás.

Címlapról ajánljuk
Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Az energiahatékonyság javítása nemcsak a rezsiköltségeket csökkentheti, hanem az ingatlanok értékét is növelheti. Az októberben elindult Wekerle+ program a lakásvásárlást és a korszerűsítést is támogatja, így azoknak is segítséget nyújthat, akik energiafaló, felújításra szoruló otthont vásárolnának. Milyen lehetőségeket kínál a program, és milyen feltételekkel lehet igénybe venni a támogatást? Erről kérdezte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét az InfoRádió.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×