Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 24. vasárnap Eliza, Eszter

Jelentős kormányátalakítás várható - délben minden kiderül

Délben jelenti be a kormányátalakítást Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, a változásokról vasárnap késő este több órán keresztül tárgyaltak az MSZP vezetői - tudta meg a távirati iroda. Sajtóhírek szerint az MSZP-s Lamperth Mónika lesz az SZDSZ miatt végrehajtott kormányátalakítás legnagyobb vesztese.

Sajtóinformációk szerint Horváth Ágnes után Székely Tamás, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója lesz az új egészségügyi miniszter. Fodor Gábort Szabó Imre, az MSZP Pest megyei elnöke váltja fel a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium élén.

A harmadik távozó liberális tárcavezető, Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszter utódja az eddigi önkormányzati és területfejlesztési miniszter, Bajnai Gordon lesz. A tárca átalakul Gazdasági és Fejlesztési Minisztériummá. Létrejön egy új minisztérium is, amely gazdaságélénkítéssel és infrastruktúra-fejlesztéssel foglalkozik majd. Ezt Szabó Pál, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója kapja meg, államtitkára pedig Puch László lesz, akinek pénztárnoki posztja megszűnik az MSZP-ben.

Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Gyenesei István, a Somogyért Egyesület által jelölt független országgyűlési képviselő vezetésével működik tovább.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium élén Szűcs Erika, az MSZP Választmányának elnökhelyettese váltja Lamperth Mónikát, aki a kormányátalakítás legnagyobb veszteseként nem kap új tárcát, de még államtitkárságát sem. Csupán az MSZP elnöki kabinetjét és a Táncsis Alapítványt bízza rá a miniszterelnök.

Létrejön egy új tárca nélküli miniszteri poszt, amelynek várományosa, Molnár Károly, a Budapesti Műszaki Egyetem rektora a kutatásfejlesztésért lesz felelős.

A kormányfő vasárnap este az ATV-ben úgy fogalmazott: ez lesz az első jelentős kormányátalakítás, a korábbi átalakítások csak kiigazítások voltak. Hangsúlyozta, a kormányátalakítás fő célja az, hogy a gazdaságpolitika központjába állítsa a fejlesztési ügyeket.

A kisebbségi kormányzás miatt jóval több egyeztetésre lesz szükség, mint korábban, ezért újra két államtitkár lesz a minisztériumokban. Ezzel kapcsolatban a kormányfő úgy fogalmazott: azon valóban gondolkodnak, hogy egy-egy tárcánál több államtitkár legyen, viszont máshol pedig megszűnnek ezek a posztok, tehát összességében nem lesznek többen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az idén „szuper El Niño” alakulhat ki, különleges hőséget hoz

Az idén „szuper El Niño” alakulhat ki, különleges hőséget hoz

Jövőre ismét rekordhőséget okozhat – Európában is – az El Niño néven ismert időjárási jelenség. Kutatók szerint a következő El Nino a nyári hónapokban alakulhat ki, aminek nyomán 2027 az eddig ismert legmelegebb év lehet – Nagy-Britanniában pedig ismét 40 fok fölé ugorhat a hőmérséklet.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Tisza-kormány: még az idén jönnek a támogatások, megszólalt a kegyelmi ügy kulcsfigurája

Tisza-kormány: még az idén jönnek a támogatások, megszólalt a kegyelmi ügy kulcsfigurája

Magyar Péter első miniszterelnöki nagyinterjúját adta szombat este, amiben több részletet is elárult a jövővel kapcsolatban. A Tisza-kormány vezetője szerint még az idén pénzösszeghez juthatnak a rászoruló családok és a nyugdíjasok is, várhatóan az év második felében érkeznek a kifizetések. Ezzel kapcsolatban a pontos kritériumok kidolgozása folyamatban van. Közben újabb információk kerültek elő az ismételten a figyelem középpontjába kerülő kegyelmi ügyről, az egyik kulcsfigurának tartott Balog Zoltán püspök szólalt meg. Cikkünkben percről percre követjük a legfrissebb eseményeket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×