Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Orbán: Még nem volt ilyen egység

A Fidesz elnöke szerint Magyarországon a rendszerváltás óta még nem volt példa olyan összefogásra, mint vasárnap. A népszavazás eredményét értékelve Orbán Viktor hozzátette: végig hitt az igenek győzelmében, de annak ekkora arányát csak titokban remélte.

A Fidesz elnöke szerint a rendszerváltás óta még nem volt példa olyan összefogásra, mint a vasárnapi népszavazáson. Orbán Viktor úgy vélte: a civilek (így a Magyar Orvosi Kamara, az egészségügyi dolgozók és a Munkástanácsok) kockázatot vállalva is kiálltak meggyőződésük mellett.

"Végig hittem az igenek győzelmében" - mondta a Fidesz vezetője, hozzátéve, hogy annak ilyen arányát, csak titokban remélte. Orbán Viktor szerint az ország rátalált az összefogás és a nemzeti egység ösvényére.

"Sohasem fogadtam el, hogy a magyarok nem tudnak összefogni" - jelentette ki a volt kormányfő, aki szerint nem igaz, hogy a magyarokkal mindent el lehet fogadtatni, mindent eltűrnek. "Nekünk is van önbecsülésünk, a mai győzelem a magyarok önbecsülésének diadala is" - tette hozzá Orbán Viktor.

A Fidesz elnöke hangsúlyozta: soha még Magyarországon belpolitikai kérdésben ilyen egység nem mutatkozott meg.

Az ellenzéki pártelnök a feladatokról szólva elmondta: a többség új alapokra akarja helyezni az egészségügy és a felsőoktatás átalakítását. Ezeket a szektorokat a jobb- és baloldali politikusok, a szakemberek és a civilek bevonásával úgy kell megújítani, hogy az ne káoszhoz, hanem jobb működéshez vezessen.

"A többség azt akarja, hogy az állam több felelősséget vállaljon, és nem kevesebbet" - jelentette ki Orbán Viktor, aki szerint a választók a jelenlegi szavazással nyilvánvalóan az egészségbiztosítás átalakításáról februárban elfogadott törvényt is elutasította.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a népszavazás eredménye példátlan nemzedéki összefogást jelent, hiszen a fiatalok a vizitdíj és a kórházi napidíj ügyében megtámogatták az időseket, míg az idősek a tandíj ügyében a fiatalok mellé álltak.

A választók többsége úgy döntött: új irányt akar szabni Magyarországnak - jelentette ki a Fidesz elnöke, hozzátéve: az adók emelése vagy a megszorítás nem reform, a választók valódi megoldásokat akarnak.

Orbán Viktor szerint a népszavazásnak egyedül a kormánypártok a vesztesei, hiszen az emberek leszavazták a kabinet átgondolatlan politikáját, "a kormány politikája mától kezdve a múlté".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×