Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Lövétei: A kormánynak biztosítania kell az állami rendszerek működőképességét

A kormánynak kezelnie kell a vizitdíj, a kórházi napi díj és a tandíj eltörlése miatt keletkező hiányt, amennyiben a népszavazás az igenek győzelme mellett érvényes és eredményes lesz - mondta az InfoRádió által megkérdezett alkotmányjogász. Lövétei István közölte: a kompenzációt csak a költségvetésből tudja biztosítani az állam.

Formális kényszer ugyan nem kötelezi a kormányt, hogy a vizitdíjból és a kórházi napidíjból befolyó összeget azok esetleges eltörlése után pótolja, de legalábbis át kell gondolnia azt, hogyan lehet megtartani az egészségügyi ellátórendszer működőképességét - mondta az InfoRádió által megkérdezett alkotmányjogász.

Lövétei István hozzátette: a díjak eltörlése hatással lesz az egészségügyre és a felsőoktatásra is, mivel pedig ezek állami rendszerek, a kormánynak kell működtetnie azokat.

Az alkotmányjogász közölte: a díjak esetleges eltörlése mindenképpen hatással lesz a költségvetésre - mint állami tevékenység mögött álló pénzügyi forrásrendszerre - is. Ez pedig lehetséges, hiszen az Alkotmánybíróság szerint népszavazási kérdés csak a költségvetésben tételesen szereplő elemeket nem érintheti közvetlenül - tette hozzá Lövétei István.

Abszurdum lenne azt gondolni, hogy egy olyan népszavazás kimenetele, amely állami tevékenységre vonatkozik, nem érinti a költségvetést, és ebből a tilalomból azt levezetni, hogy semmiféle állami tevékenységről nem lehet referendumot tartani - hangsúlyozta az alkotmányjogász.

A szakértő hozzáfűzte: az esetleg eltörölt díjak bevételeinek pótlását be lehet építeni a jövő évi költségvetési törvénybe.

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter bejelentette: ha a népszavazás eredményes és érvényes lesz, és győznek az igenek a vizitdíj és a kórházi napidíj ügyében, a lehető leghamarabb eltörli azokat. Lövétei István szerint a legkorábbi az az időpont lehet, amikorra - az érintettekkel való egyeztetés után - sikerül megoldani a működőképesség biztosítását.

Erre a végső határidő a népszavazási kérdésekben szereplő dátum, 2009. január elseje - tette hozzá az alkotmányjogász.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×