Infostart.hu
eur:
365.43
usd:
311.85
bux:
133872.25
2026. április 26. vasárnap Ervin

Gyurcsány: az adóterhelés 200-250 milliárd forinttal csökkenthető 2009-ben

Három lehetséges, 2009-ben megvalósítható adóváltoztatási koncepciót vázolt fel előadásában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden a Magyar Tudományos Akadémián, kiemelve a járulékokra koncentráló változatot, amely szerint az adóterhelés szintje 200-250 milliárd forinttal, a GDP 0,8 százalékával csökkenthető.

Egy ország versenyképességét alapvetően a társadalmi kultúra határozza meg - jelentette ki Gyurcsány Ferenc, aki bevezetőben elmondta azt is, hogy a vállalati szintű termelékenység Magyarországon az utóbbi években csökkent, márpedig ez nem kormányzati kategória.

"Az adócsökkentés önmagában nem csodafegyver, a foglalkoztatás növeléséhez, a gazdaság élénkítéséhez nagyon sok eszköz párhuzamos, összehangolt alkalmazására van szükség, például vállalkozásbarát fejlesztési politikára, a fekete-szürke gazdaság kifehérítésre, fejlett infrastruktúrára, felelős költségvetési politikára" - fogalmazott a miniszterelnök.

A 38,5 százalékos magyar adócentralizáció nem kiugóan magas, közel van az Európai Unió átlagához, ugyanakkor a munkaadó és a munkavállaló által együttesen fizetett 49 százalékos járulékteherrel a legrosszabb pozíciót foglaljuk el, tehát ezen kellene változtatni - tette hozzá.

Az adóváltoztatásokkal kapcsolatban a jegybank álláspontja, hogy "csínján bánjunk a csökkentéssel", a Pénzügyminisztérium a jövő évi, GDP-arányosan 3,2 százalékos államháztartási hiánycélt tekinti szem előtt - jelezte a mozgásteret a miniszterelnök, hozzátéve, csak annyit szabad adó- és járulékcsökkentésre fordítani, ami ezt a célt nem veszélyezteti.

Három változat


A pénzügyminiszter által csökkentésre fordítható összeg 200-250 milliárd forint - szögezte le Gyurcsány Ferenc, majd három lehetséges, 2009-ben megvalósítható adóváltoztatási koncepciót vázolt fel.

A járulék központú adóváltoztatás nettó hatása 200-250 milliárd forinttal csökkenti az adóterheket, az adóátrendezési hatása viszonylag csekély, növeli a foglakoztatást, gyorsítja a növekedést - jellemezte a Pénzügyminisztérium javaslatát, amelyet a leginkább támogathatónak ítélt Gyurcsány Ferenc.

A személyi jövedelemadó csökkentésére összpontosító adóváltoztatás 420 milliárd forint adómegtakarítást hoz, jelentős adóátrendezés mellett, a foglalkozatásra semleges hatású.

A harmadik változat az úgynevezett bérbruttósításra épül és 250-300 milliárd forint adómegtakarítással jár, miközben a foglalkoztatást csökkenti, a növekedést gyorsítja ugyan,de inflációs hatása van - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc.

Áprilisra törvényi normaszöveget, május-júniusra a parlament elé vihető törvényjavaslatot kell készíteni ahhoz, hogy az adóváltoztatások 2009-ben bevezethetők legyenek - mondta a miniszterelnök.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Újabb fordulat a Trump-merénylet kapcsán

Újabb fordulat a Trump-merénylet kapcsán

Feltételezhetően Donald Trump amerikai elnök kormányának tagjait, köztük az elnököt vette célba az a férfi, aki a fehér házi tudósítók vacsorájának helyszínén tüzet nyitott szombaton egy washingtoni szálloda bálterménél - közölte vasárnap Todd Blanche megbízott igazságügyi miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.04.27. hétfő, 18:00
Papp Zsolt György
a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×