Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Amivel a kormány nem számol: egyetemisták tejfölös kiflivel

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke szerint a tandíj bevezetésével éppen a hátrányos helyzetűek kerülnek még rosszabb helyzetbe.

Mi olyan felsőoktatást szeretnék, amelyben a tehetség számít, nem az, hogy ki az, akinek van évi 105 ezer forintja. Azt szeretnénk, ha a továbbtanulásba mindenki belevághatna, és nem attól függne ez, hogy a szülők ki tudnak-e még ennyi pénzt fizetni - jelentette ki Miskolczi Norbert az InfoRádió Aréna című műsorában.

Hozzátette: az Oktatási Minisztérium még nem végzett olyan felmérést, amelyből valóban kiderült volna, mennyi pénzbe kerül ma felsőoktatási hallgatónak lenni.

A HÖOK elnöke 2004-es adatokra hivatkozva azt mondta, hogy 70-80 ezer forintba kerül kollégistaként ez ma Budapesten.

Ez csak a lakhatás, a tankönyv, az étel. A hallgató nem a McDonald's-ban eszik, hanem tejfölös kiflit vacsorázik - mondta Miskolczi Norbert. Közölte: a diákok nem luxuskörülmények között laknak.

Véleménye szerint ha bevezetik a tandíjat, akkor azok lesznek majd orvosok és pedagógusok, akiknek van ennyi pénze a családban - fűzte hozzá.

Azok a családok állnak anyagilag igen rosszul, akik első értelmiségi gyereket nevelnek - jelentette ki Miskolczi Norbert.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Mi jöhet az állampapírok és az AI-részvények után? A geopolitikai feszültségek, az olajpiaci turbulenciák és a BUX többéves menetelése mellett egyre többször merül fel a kérdés: mely eszközosztályokban és piacokon van még fantázia, hova tegyük a pénzünket? 2026. október 7-én a Hotel InterContinental Budapest ad otthont a Portfolio Befektetési Klubnak, ahol a szakma kiválóságai gyűlnek össze, hogy irányt mutassanak a gyorsan változó gazdasági környezetben. Ne habozzon, tekintse meg a részletes programot és az előadók listáját, és biztosítsa helyét a rendezvényen még ma!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×