Karátson Gábor a harcokban nem vett részt, egyetemistaként azonban a forradalmi bizottság tagja volt. Mint mondta, november 4-én, a forradalom leverésének napján még nem gondolták, hogy mindennek vége lenne.

"Én igazi idealista voltam. '89-ben is azt gondoltam, hogy az elnyomott államok egymásra találnak majd, és létrejön egy együttműködés közöttük. 1956-ban is mély gyász volt bennem, mert arra gondoltam, hogy mi most kiszabadultunk, a bolgárok a szlovákok meg a csehek viszont még bent maradtak a slamasztikában" - mondta Karácson Gábor.

"Persze hamarosan gondoskodtak arról, hogy ez az érzés elmúljék" - tette hozzá.

Az író úgy fogalmazott: november 4. örök. Amit akkor levertek az máig le van verve.

Mint mondta, a forradalmi bizottságokat feloszlatták, más szervezeteket vagy szövetségeket pedig a kádáristák "leptek el". Velük sokat vitatkoztak, ami a művész szavai szerint csak önfeljelentésre volt jó. Hozzátette: a mai napig örül, hogy börtönbe került, mert nem szerette volna a forradalom utáni hónapokat szabadlábon átélni.

"Én azt is hittem, hogy fel fognak akasztani. Nehéz volt azt képzelni, hogy nem ez lesz a vége" - mondta.

Amikor másfél év után mégis kijöhetett a börtönből, elképesztőnek találta azokat az állapotokat, amik az országban uralkodtak. "Ez nem béke volt, hanem a nagy magyar hazugság" - fogalmazott, hozzátéve: "az elfogadható, hogy az emberek belátták, hogy a mérkőzést elvesztettük, de belül nem lett volna szabad feladni".