Infostart.hu
eur:
364.74
usd:
319.94
bux:
151272.07
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Gyanús földügylet Bábolnán: "törvényes, bár lehet, hogy etikátlan"

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége szerint spanyol befektetőnek játszik át Bábolnán 240 hektár termőföldet két magyar vállalkozó.

A szervezet igazgatója azt mondta: a két üzletember írásba adta, hogy a külföldi cég megbízásából, illetve finanszírozásával vásárolták meg a földet, amelyet kivonnak a szántóföldi művelésből és ipari területként értékesítenek.

Budai Gyula hangsúlyozta: ezzel az eljárással próbálják kijátszani azt a rendelkezést, hogy külföldiek nem vásárolhatnak termőföldet. A Magosz úgy tudja: az adásvétel létrejöttét Bábolna szocialista polgármestere is segítette.

Farkas Sándor, a vállalkozók egyike a távirati irodának azt mondta: az ügylet teljesen törvényes, bár lehet, hogy etikátlan.

Az üzletember közölte: az eljárás során Horváth Klára, Bábolna szocialista polgármestere, "mint barát, jogászként elkísért, de nem segített különösebben".

Bábolna polgármestere egy napilapban megjelent interjúban beszélt először arról, hogy az önkormányzatot egy spanyol befektető kereste meg, amelynek 240 hektárra van szüksége logisztikai központ építésére.

Horváth Klára kezdeményezésére a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet nyilvános pályázatot írt ki a terület megvételére. A földért a bábolnai önkormányzat 201 millió forintot ajánlott, Farkas Sándor és Bujáki Gábor viszont 227 milliót, ezért ők kapták meg a terület tulajdonjogát, melyet a földhivatal már bejegyzett az ingatlanra.

Címlapról ajánljuk
ÉLŐ: Magyarország–Ukrajna – megkezdődött a Nemzetek Ligája-sorozat a futballválogatott számára

ÉLŐ: Magyarország–Ukrajna – megkezdődött a Nemzetek Ligája-sorozat a futballválogatott számára

Történetében először játszik tétmérkőzést Ukrajna ellen a magyar labdarúgó-válogatott. A Nemzetek Ligája-csoportmérkőzés helyszíne a Puskás Aréna, cikkünk frissül!

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: mentőöv jöhet Budapestnek, fordulat állt be a magyar-ukrán viszonyba

Tisza-kormány: mentőöv jöhet Budapestnek, fordulat állt be a magyar-ukrán viszonyba

Orbán Anita külügyminiszter a New York-i ENSZ-héten többször találkozott ukrán partnerével, és sikerült rendezni az elmúlt napok félreértéseit - közölte a Külügyminisztérium. Eközben közel lehet a megállapodás Budapest pénzügyi helyzetének rendezéséről: Karácsony Gergely szerint heteken belül megegyezhet a főváros és a kormány. Közben tovább gyűrűzik az azbesztbotrány, Kőszegen az egészségügyi irányértéket sokszorosan meghaladó szennyezettséget mértek. Pénteken elindult a Bayer Construct csődeljárása, és megnyíltak a pályázatok a szakképzési centrumok megújuló főigazgatói posztjaira. A parlament hétfői rendkívüli ülésén a legfőbb ügyész megválasztása és négy politikus mentelmi ügye kerülhet napirendre. Pénteken is percről percre tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×