Infostart.hu
eur:
359.62
usd:
310.16
bux:
130632.44
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Egy-két napon belül kinevezik az új megyei rendőrkapitányokat

Egy-két napon belül kiderül, hogy az igazságügyi és rendészeti miniszter kiket javasol azoknak a megyei rendőr-főkapitányoknak a helyére, akiknek a felmentését tegnap kezdeményezte az országos rendőrfőkapitány. Erről maga Takács Albert beszélt a kormányszóvivői tájékoztatón.

Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter a rendőrség és a határőrség január elsejei integrációjával indokolta a hat megyei rendőrfőkapitány leváltását.

"Nyilván nem tartható fent az a helyzet, hogy a megyei főkapitányságok élén csak rendőrök vannak, hiszen a határőrség integrálódott a rendőrségbe. Ez nem azt jelenti, hogy átadjuk pénzünket, paripánkat, fegyverünket, hanem a személyi állomány is integrálódik" - jelentette ki a tárcavezető.

Az országos rendőrfőkapitány kedden a Baranya, a Bács-Kiskun, a Heves, a Komárom-Esztergom, a Szabolcs-Szatmár-Bereg és a Zala megyei kapitányok vezetői megbízásának visszavonását kezdeményezte november 14-i hatállyal. Bencze József mindannyájuknak főosztályvezetői, vagy kiemelt főtanácsadói állást ajánlott fel, amit el is fogadtak a kapitányok.

Az igazságügyi és rendészeti miniszter szerint a biológiai szelekció is szerepet játszott a hat kapitány kiválasztásakor, többségük már elérte a nyugdíjkorhatárt, vagy a közelében van ennek. Takács Albert az országos rendőrfőkapitány javaslata alapján hamarosan megnevezi a megyei rendőri vezetők utódait.

"Tudjuk, hogy kik azok, akik nem maradnak abban a főkapitányi székben, ahol idáig voltak. Ezt követően rendkívül gyorsan, 1-2 napon belül meg fogom nevezni azokat a főkapitányokat, akik az új rendőrség kötelékében a megyei kapitányságok élén állnak majd" - hangsúlyozta Takács Albert, aki szerint az új kapitányok kinevezésekor szempont lesz az is, hogy a lehetséges utódok hosszú távon tudják vezetni a kapitányságokat.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter szerint az EU gyorsan visszaáll majd az orosz gázra, ha véget ér a háború
interjú

Magyar Péter szerint az EU gyorsan visszaáll majd az orosz gázra, ha véget ér a háború

Az ukrajnai háború befejezése után az egész Európai Unió (EU) várhatóan visszatér az olcsóbb orosz gázhoz – mondta Magyar Péter miniszterelnök a Rzeczpospolita lengyel napilapnak. „Talán már két hét múlva” módosítanák az alaptörvényt. Hozzátette: az első lépésről van szó, majd „messzire kell küldeni” az államfőt, az Alkotmánybíróság és a Kúria elnökét.

Hack Péter szerint az alaptörvény-módosítási tervek alkotmányellenesek, de az Alkotmánybíróság nem tudja megállítani őket

Hack Péter jogtudós alkotmányellenesnek tartja azt a tiszás alaptörvény-módosítási tervet, amely megakadályozná, hogy Orbán Viktor valaha is miniszterelnök lehessen még egyszer.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Tisza-kormány: miközben Magyar Péter Bécsben tárgyal, itthon kiesett egy nagy csontváz a szekrényből

Tisza-kormány: miközben Magyar Péter Bécsben tárgyal, itthon kiesett egy nagy csontváz a szekrényből

Magyar Péter ma Bécsben folytatja diplomáciai körútját, miután tegnap Lengyelországban Donald Tusk miniszterelnökkel és több magas rangú tisztviselővel tárgyalt. A bécsi sajtótájékoztatón Magyar Péter jelezte: a különadók felülvizsgálatát tervezik, de ezek kivezetésének még nincs itt az ideje, előbb új költségvetésre és tisztánlátásra van szükség. Hétfőn közös munkacsoport indul az azbesztszennyezés ügyében, a két kormány pedig akár már szeptemberben közös kormányülést tarthat Gödöllőn. Itthon sem állt meg a politikai nagyüzem: az átadás-átvételi dokumentumok alapján 285,6 milliárd forintos csontváz került elő három nagy állami projektnél, miközben Bóna Szabolcs agrárminiszter az ukrán agrárimport tilalmának gyors visszaállítását ígérte. A kormányzati lépések legfontosabb csütörtöki fejleményeit percről percre követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×