Infostart.hu
eur:
364.73
usd:
326.47
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Kibabrálnak a szocialisták az SZDSZ-szel?

A szocialistáknak nem sürgős, hogy januárban startoljon a több-biztosítós egészségügyi rendszer - írja a Népszabadság. Kökény Mihály, az MSZP szakpolitikusa a lapnak hangsúlyozta: nem az a fontos, hogy januárban mindenáron elinduljon a rendszer, hanem az, hogy működőképes legyen.

Horn Gábor, a koalíciós koordinációért felelős szabad demokrata államtitkár szerint ezzel az a probléma, hogy nem ez van a koalíciós megállapodásban.

Ha januárban nem indulnak a biztosítók, akkor már nem is történik ezen a területen semmi a választásokig - vélekedik. A határidőig, október elsejéig a felek még megegyezhetnek.

Létszámfelvételi és kifizetési zárlatot rendelt el szeptember 1-jével az Országos Mentőszolgálatnál Horváth Ágnes egészségügyi miniszter - írja a Magyar Nemzet.

A tárcavezető a mentőszolgálat jelenlegi gazdasági helyzetével indokolta a lépést, amelynek köszönhetően határozatlan ideig még az üres helyekre sem vehetnek fel munkatársat, illetve a kötelezően előírt béreken, a jogerős bírósági határozat által megítélt összegeken kívül semmit nem fizethetnek ki.

Nem állapított meg jogsértést, és bírságot sem szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal a betelefonálós játékokat készítő vállalkozásokkal és a műsorokat sugárzó tévécsatornákkal szemben, írja az Index.

A hivatal 2007 első fél évében indított verseny-felügyeleti eljárást négy interaktív telefonos nyereményjáték kapcsán, ugyanis azt valószínűsítette, hogy a játékba való bejutás feltételei és a játékkal kapcsolatban közzétett tájékoztatások tisztességtelenül befolyásolják a fogyasztók döntéseit.

A GVH álláspontját megismerve az eljárás alá vont vállalkozások vállalták, hogy a nézőket tájékoztatják arról, hogy a kérdésre adott válasz ismerete, és az emelt díjas betelefonálás nem feltétlenül eredményez nyerést.

Nyáron sem akart leállni a hitelfelvétellel a magyar lakosság - írja a Világgazdaság.

Júliusban több mint 191 milliárd forinttal nőtt a szektornál kint lévő kölcsönök állománya. Az új kihelyezések gyakorlatilag teljes egésze deviza - többnyire svájci frank - alapon történik, így az idegen fizetőeszközben nyilvántartott tartozások lassan túlsúlyba kerülnek a forinthitelekkel szemben.

Néhány hónap múlva pedig - ha lényegesen nem változnak az eddigi tendenciák - a magyar lakosság tartozásainak mennyisége meghaladhatja a banki betétekét.

Jó esély van arra, hogy szeptemberben dönt az Alkotmánybíróság a különadó sorsáról - írja a Napi Gazdaság.

A testület a múlt héten a nyári ítélkezési szünet utáni első ülésén tűzte először napirendjére a Gyurcsány-csomag keretében elfogadott négyszázalékos társasági különadó alkotmányosságát támadó indítványt.

A szakértők szerint a különadó ügye megáll majd az alkotmánybírák előtt. Az adónemből júliusban nem keletkezett bevétele a büdzsének.
Szinte minden fogyasztási cikk ára drágult augusztusban a Pénzcentrum.hu összeállítása alapján.

Az internetes portál rögtönzött árukosarát alapvetően négy termékkategória alkotja: italok, alapanyagok (mint például a cukor és a liszt), higiéniás termékek és egyéb termékek (mint például a kenyér, a kávé és a szalámi).

A felmérésből - amelyben hat hipermarket árait hasonlították össze - a többi között kiderül, hogy a liszt átlagára egy hónap alatt 50 százalékkal emelkedett, az előző év azonos időszakához képest pedig csaknem 80 százalékkal kell többet fizetni érte.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz idézte Nyikolaj Patrusev, Vlagyimir Putyin orosz elnök segédtisztjének vészjósló fejtegetését. A befolyásos politikus arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat arra készül, hogy lezárják a Balti-tenger bejáratánál a tengerszorosokat, ami rendkívül fontos átjárót jelent az orosz tengeri kereskedelem számára. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×