Infostart.hu
eur:
364.8
usd:
326.62
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Nem sztrájkolnak a BKV-sok

Megállapodtak az idei bérfejlesztésről a BKV és a szakszervezetek képviselői, így elmarad a keddre tervezett sztrájk - jelentette be a közlekedési vállalat vezérigazgató-helyettese.

Regőczi Miklós a Magyar Televízió reggeli műsorában azt mondta: a BKV a menetrendek átszerkesztésével tud forrást biztosítani a béremelésre.

A vállalat dolgozói idén egyszeri 12 ezer forintos jutalmat, illetve 6 ezer forintos törzsbérfejlesztést, jövőre pedig 7.100 forintos törzsbérfejlesztést kapnak.

Regőczi Miklós szólt arról is, hogy folytatják az úgynevezett puha leépítést: január elseje óta 650 dolgozó választotta az előnyugdíjat, és az augusztus 1-jétől érvényes új struktúra miatt további 150 munkavállalót bocsátanak el.

A BKV Zrt. a béremelés ellenére képes tartani az idei üzleti évre vállalt, és a Fővárosi Közgyűlés által elfogadott 15 milliárd forintos hiányt - mondta a vezérigazgató-helyettes, hozzátéve, hogy jövőre a hiányt néhány milliárddal tovább csökkentik.

Antal Attila, a társaság vezérigazgatója elmondta: a béremeléshez szükséges összeget a kollektív szerződésben rögzített pihenőidők átszervezésével, hatékonyságnöveléssel biztosítják, és ez nem befolyásolja a menetrendet.

Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnökhelyettese csak annyit mondott, hogy nagyon jó megállapodást sikerült kötnie az érdekképviseleteknek.

A megegyezés miatt lemondott posztjáról Nemes Gábor, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) alelnöke és Bartha Pál, a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezetei Szövetsége (TDFSZSZ) elnökhelyettese.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×