eur:
389.14
usd:
361.27
bux:
68455.09
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Negyedével csökkent a felsőoktatásba jelentkezők száma

Műszaki és informatikai szakokra többen, gazdasági, bölcsész, társadalomtudományi és jogi pályára viszont kevesebben jelentkeztek 2007-ben - derül ki az Országos Felsőoktatási Információs Központ adataiból. Idén 30 ezerrel kevesebben jelentkeztek a felsőoktatásba, mint tavaly.

Idén először nem talált süket fülekre az oktatási tárca és a munkaerőpiac régóta hallatott felhívása.

A minisztérium ebben az évben is jelentősen csökkentette a bölcsész, a jogi és a közgazdasági szakok keretszámait, és bővítette a műszaki, az informatikai valamint a természettudományi szakok férőhelyét.

Az Országos Felsőoktatási Információs Központ adataiból kiderül: továbbra is a gazdasági és a bölcsész szakok a legnépszerűbbek, előbbire viszont 600-zal, utóbbira pedig 3.200-zal jelentkeztek kevesebben, mint 2006-ban.

Nem olyan vonzó már az orvosi, a jogi és a tanári pálya sem. Orvosnak 300-zal, jogásznak 1.100-zal, pedagógusnak pedig 1.400-zal jelentkeztek kevesebben tavalyhoz képest.

Csökkent az érdeklődés a társadalomtudományi szakok iránt is. A tavalyi 17 ezer után 2007-ben alig több mint 14 ezren jelentkeztek ezekre a képzésekre.

Folytatódik az agrárpálya mélyrepülése is. Már a tavalyi 7.700 jelentkező is kevésnek bizonyult 2005-höz képest, idén viszont már csak 6.400-an választottak mezőgazdasági szakot.

Az eddiginél is magasabb pontszámra lehet viszont számítani a műszaki és az informatikai képzéseken. Hiszen, bár a keretszám is nőtt, de 2.000-rel több jelentkezőből válogathatnak majd a műszaki egyetemek és főiskolák, és 200-zal emelkedett az informatikus hallgatójelöltek száma.

A természettudományos szakok keretszámának bővítése azonban úgy tűnik, nem hatott a diákokra, idén is annyian jelölték be a jelentkezési lapokon a természettudományi karokat, mint tavaly.

Mindent összevetve 30 ezerrel csökkent a felsőoktatásba jelentkezők száma.

Idén mindössze 108 ezer B lap érkezett az Országos Felsőoktatási Információs Központhoz, szemben a tavalyi 132 ezerrel.

Szakértők szerint eltántoríthatta a diákságot, hogy az idén jelentkezőknek jövőre már tandíjat kell fizetniük, mintegy 6.000-rel csökkent a felvételi keretszám és egyre nagyobb az érdeklődés a szakiskolák iránt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×