Infostart.hu
eur:
354.86
usd:
310.84
bux:
138994.29
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Kettes metró: júniusban újrakezdik

Befejeződött a 2-es metró felújításának idei első üteme, de nyáron újabb korlátozásokra kell számítani az Örs vezér tere és a Keleti pályaudvar, illetve az Örs vezér tere és a Deák tér között.

A metrófőmérnök az InfoRádióban emlékeztetett arra, hogy a felújítás legutóbbi ütemében októbertől márciusig két másik állomás mellett a Deák téren is elvégezték a vágányfelújítási és az alagútszigetelési munkákat.

Kérdésre válaszolva Molnár Gábor a költségekről azt mondta: ez a három állomás 60 százalékkal került többe, mint a korábbi három (Keleti pályaudvar, Blaha Lujza tér, Astoria), ennek az a fő oka, hogy a Deák téri állomás műszakilag kétszer akkora terület, mint a többi, a Déli pályaudvar és a Moszkva tér műszaki állapota pedig többletmunkát igényelt.

A következő ütemben június 8-tól augusztus 19-ig az első négy hétben az Örs vezér tere és a Keleti pályaudvar között kell pótló buszokra szállni, a következő hat hétben pedig az Örs vezér tere és a Deák tér között.

Molnár Gábor közölte: ezalatt átépítik az Örs vezér terei, a Pillangó utca és a Stadionok állomást, felújítják a vágányokat, és elvégzik az alagútszigetelést.

Az Örs vezér terei állomás futurisztikus látványt nyújt majd, hullámos üvegtetővel fedik majd le a peronokat, az üvegtető elmegy egészen az aluljáró lépcsőjéig - tette hozzá a főmérnök.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: pusztító esővel, jégesővel, erős széllel, komoly károkat is okozó viharok jöhetnek

Gaál Áron: pusztító esővel, jégesővel, erős széllel, komoly károkat is okozó viharok jöhetnek

⁠Egy Nyugat- és Közép-Európa fölé húzódó tartós jelenség, úgynevezett hőkupola idézi elő a ma Magyarországon is tapasztalható extrém hőséget – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Gaál Áron, a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Arról is beszélt, hogy szinte már összeérnek a hőhullámok, illetve hogy az abszolút melegrekord is megdőlhet az országban.

Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány

Hétvégi kormányülés után, hőségriadó idején tart újabb kétnapos rendkívüli ülést az Országgyűlés, Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólalt napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×