Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
317.12
bux:
152753.74
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Érvénytelen a népszavazás a tubesi lokátor ügyében

Érvénytelen lett a Tubes-hegyre tervezett katonai lokátor-építéssel kapcsolatos helyi népszavazás vasárnap Pécsett, ahol azonban a szavazók jelentős többsége elutasította a beruházást.

A választásra jogosult 127.128 állampolgár 32,51 százaléka, 41.328 fő járult az urnák elé. Az érvényes szavazatokat leadott választók 94,3 százaléka, azaz 38.870 fő elutasította a fejlesztést, 5,7 százalékuk, azaz 2.343 ember pedig támogatta azt. A szavazatok közül 87 érvénytelen volt, 28 pedig nem került az urnákba - mondta el Papp Judit, a város jegyzője.

Hozzátette: a referendum érvényességéhez a választópolgárok több mint felének részvételére lett volna szükség.

A pécsiek a következő kérdésre adhattak választ: "Egyetért-e ön azzal, hogy a pécsi építési szabályzat és a szabályozási terv módosuljon akként, hogy Pécs közigazgatási határán belül ne épülhessen katonai radar?".

A jogszabályok szerint ha a referendum érvényes és eredményes, a polgárok többsége pedig kinyilvánítja, hogy nem akar radart a Tubesre, az önkormányzat ennek megfelelően köteles módosítani a terület rendezési tervét.

Tasnádi tárgyalna, a minisztérium építene

Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület frakcióvezetője az InfoRádiónak azt mondta: a helyi döntéshozók azt ígérték, hogy figyelembe veszik a többség akaratát.

Tasnádi Péter, Pécs polgármestere a referendum után hangsúlyozta: már hétfőn tárgyalásokat kezd a kormánnyal az ügyben.

Közben a Honvédelmi Minisztérium közleményben jelezte: álláspontjuk szerint az eredmény azt jelenti, hogy a választópolgárok döntő többsége szerint nincs akadálya a radarállomás megépítésének.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2005 novemberében jelentette be, hogy a kormány azt javasolja: a Pécs melletti Tubes-hegyre telepítsék az eredetileg a Zengőre tervezett radart.

A beruházást ellenző civil szervezetek ezután 13 ezer aláírást gyűjtöttek össze a népszavazás kiírásáért. A pécsi közgyűlés decemberben tűzte ki a referendum idopontját.

Címlapról ajánljuk
Amikor a legnagyobb versenytárs a nemfogyasztás

Amikor a legnagyobb versenytárs a nemfogyasztás

Miért lehet sikeres egy primitív fényképezőgép, egy fapados légitársaság vagy egy nagyon egyszerű pénzügyi szolgáltatás? Mert van, amikor nem egy jobb terméket kell legyőzni, hanem azt a helyzetet, amikor az emberek egyáltalán nem vásárolnak, utaznak vagy fizetnek. A nemfogyasztással való verseny egyik legfurcsább tanulsága, hogy a valódi piac gyakran éppen ott rejtőzik, ahol a közgazdászok és a statisztikusok nagy része szerint semmilyen piac nincsen.

Magyar Péter nagy bejelentést tett október 23. kapcsán

Október 23-án 16 órától Budapesten, a Kossuth téren ünnepeljük az 1956-os forradalom 70. évfordulóját – közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×