Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Gaál Gyula is kormányzati feladatokat koordinál a jövőben

A miniszterelnök Gaál Gyulát bízta meg a lakossági pénzügyi szolgáltatásokat vizsgáló szakértői bizottság jelentéséből adódó kormányzati feladatok koordinálására. Ezt a kormányszóvivői iroda közölte.

Gaál Gyula feladata elsősorban az lesz, hogy a szakértői bizottság által meghatározott javaslatokat egyeztesse a közvetlenül érintett szervezetek képviselőivel - áll a közleményben.

A megbízott emellett intézkedési terveket készít, illetve készíttet majd a határidők és a teendők pontos megjelölésével, valamint az érintett szervezetek képviselőivel együttműködve szakmai konferenciát készít elő a szakértői bizottság javaslatainak megvitatására. A miniszterelnöki megbízott munkájáról legalább havonta tájékoztatást ad a kormányfőnek.

A miniszterelnöki megbízott munkáját külön díjazás nélkül látja el. Gaál Gyula 2006. október 31-ig a MÁV Rt. elnök-vezérigazgatója volt, előtte a gazdasági és közlekedési tárca államtitkári posztját töltötte be. 2007. január 10. óta az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági tagja.

Címlapról ajánljuk

Oeconomus: megváltoztak a turistacélpontok Görögországban a migráció miatt

Évente több millió turista látogat Görögországba. A görög gazdaság a 2008-as világválság után éppen 2015-re tért magához, amikor viszont a menekültválság tette próbára a nemzetgazdaság hosszú ideje meghatározó ágazatát. A hatásokról készített tanulmányt az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×