Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Itt az új gáz- és távhőtámogatási rendszer!

Elfogadta a kormány gáz- és távhőtámogatás új rendszerét, amely január 1-jén lép hatályba. Danks Emese kormányszóvivő hangsúlyozta: a rendszer igazságosabbá válik, ugyanis ezentúl nem annak adnak támogatást, aki többet fogyaszt, hanem annak, aki valóban rászorul. Hozzátette: a kabinet számításai szerint a jövőben kétmillió család kap gáz- vagy távhőtámogatást.

A munkaügyi miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón közölte: erre a célra 100 milliárd forintot tudnak fordítani, ezért a rászorultság mértékétől függő, eltérő nagyságú támogatást osztanak szét.

Kiss Péter elmondta: az a háztartás kap támogatást, ahol az egy fogyasztási egységre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum három és félszeresét.

Egy háztartáson belül csak az első felnőtt számít egy fogyasztási egységnek, a többieket ennél kisebb szorzószámmal veszik figyelembe.

Kérelmet minden gáz- és távhőfogyasztóhoz küld a Magyar Államkincstár; aki december 31-ig visszaküldi és jogosult a támogatásra, annak februárban kézhez kapott számláján már jelentkezik a kedvezmény.

A rászorultságot nem kell igazolásokkal bizonyítani, de az APEH ellenőrizheti a jogosultságot. Kiss Péter munkaügyi miniszter hangsúlyozta: úgy tudja, januárban nem kell gázáremelésre számítani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×