Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Apokaliptikus MSZP-s vízió a Fidesz gazdaságpolitikájáról

Az MSZP elnökhelyettese szerint összeomolna a gazdaság, ha megvalósulnának a Fidesz gazdaságpolitikai javaslatai.

Szekeres Imre azt mondta: az ellenzéki párt csökkentené az adókat, vagyis kevesebb pénzből akar többet kiosztani.

Hozzátette: a Fidesz minden olyan lépést tagad, amely a meglévő viszonyokat megváltoztatná, és nem támogatja a fejlesztéspolitika céljait sem, miközben nem fogalmaz meg önálló alternatívát.

"A Fidesz által megfogalmazott javaslatok nem tartós növekedést, hanem gazdasági összeomlást és az állam csődjét eredményeznék" - mondta.

Szekeres Imre megjegyezte: ha a Fidesz a javaslatait külső hitelfelvételből akarja megvalósítani, akkor azt közölje.

A szocialista politikus közölte: a Fidesz programja alapján éves szinten 2.500 milliárd forint többlethiány keletkezne a költségvetésben, gyengülne a forint, tíz százalék feletti lenne az infláció, a gazdaság összteljesítménye pedig 20 százalékkal csökkenne.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor arról is beszélt, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×