Infostart.hu
eur:
364.37
usd:
314.12
bux:
150542.32
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

A cigányságot nem lehet rezervátumba zárni

A köztársasági elnök szerint az államnak erkölcsi kötelessége a területén élő kisebbségek segítése. Sólyom László a Kalyi Jag Roma Művészeti Egyesület megalakulásának 15. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen úgy fogalmazott: a cigányságot nem lehet egy folklór rezervátumba zárni.

Az államfő nyitóbeszédében emlékeztetett arra, hogy az egyesület bölcsőjének tekinthető Kalyi Jag együttes már 28 éve működik, a 15 éve megalakult egyesület pedig Miskolcon, Budapesten és Kalocsán működtet iskolákat.

A Kalyi Jag pályája híven tükrözi azt a folyamatot, amelyet más népek Európában a XVIII. század végétől már végigjártak. A modern nemzeti identitás megalkotásának lépcsőfokait.

Sólyom László szerint ez mindenekelőtt az egyenjogúsítás folyamata, amelynek keretében minden közösség megteremti a maga kultúráját. A köztársasági elnök úgy fogalmazott: az egyenrangúsághoz az kell, hogy a közösség kilépjen ebből az áldatlan állapotból, és tudatosan megalkossa magát.

Az államfő hangsúlyozta: Magyarországon államalkotó tényező a cigányság, az államnak pedig erkölcsi kötelessége a területén élő kisebbségek segítése. Sólyom László rámutatott: a cigányságot nem lehet egy folklór rezervátumban tartani. A tanulás és a szorgalom révén kiemelkedettek adhatnak példát mások számára is.

Varga Gusztáv, a Kalyi Jag Egyesület elnöke arról beszélt, hogy a cigányságnak mai napig nem volt rendszerváltása. Úgy vélte, az oktatás az első útja a felemelkedésüknek. Az egyesület által alapított három iskolában tanuló mintegy kétezer diáknak ezt a lehetőséget adták meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×