Infostart.hu
eur:
365.82
usd:
321.53
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Egészséges ételeket az iskolai menzákra!

A szocialisták a következő ciklusban szeretnék elérni, hogy a gyermekek egészséges ételeket kapjanak az iskolai menzákon - mondta Gy. Németh Erzsébet, fővárosi frakcióvezető.

A politikus az InfoRádióban azt mondta: az oktatási minisztériumnak nemrég volt egy kezdeményezése az iskolai büféket illetően, de szerinte ez nem elég, hiszen a gyermekeknek egész nap egészséges éleleket kell fogyasztaniuk.

Az iskolák és az intézményfenntartó önkormányzatok a közbeszerzési pályázatoknál előírhatják azt, hogy milyen alapanyagokból és milyen típusú étkeket kell készíteni azoknak a beszállítóknak, akik az iskolákba viszik az ebédet.

A XI. kerületben már bevezették ezt a fajta étkeztetést. Gy. Németh Erzsébet elmondta: a tapasztalatok szerint a szülők pénztárcáját sem terheli meg jobban az egészséges menza. Az összeget ugyanis az önkormányzat kipótolja.

Gy. Németh Erzsébet Benke László mesterszakács segítségét kérte a program feltételeinek pontos kidolgozásában.

Benke László azt mondta, hogy nem lehet egyik napról a másikra megoldani ezt a problémát.

Hozzátette: szinte minden korosztálynak más és másra van szüksége. Folyadékra, vitaminokra, esszenciális aminosavakra. Szerinte a fiatalokat azokkal a régi magyar ételekkel kell megismertetni, amelyet időhiány miatt már csak kevés családban készítenek.

Benke László hozzátette: az evés nem egyszerűen éhségcsillapítás, hanem a szervezet karbantartása.

Egészséges nemzetre van szükség, egészséges fiatalokra, és az ilyen életmódra nevelést már gyermekkorban el kell kezdeni - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Bár hivatalosan nincs zár alatt a világ energiaellátásának legkritikusabb tengeri útvonala, a tankerhajók mégis félve használják a Hormuzi-szorost. Mindezek ellenére Szaúd-Arábia olajexportja nem csökkent. Vagyis a hónapok óta tartó krízisnek vannak gazdasági és politikai haszonélvezői is. Az InfoRádió Tálas Péter biztonságpolitikai szakértőt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézetvezetőjét kérdezte.

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Drágán jött le Európa az orosz energiáról: mutatjuk, kiknek fizetünk prémiumot

Drágán jött le Európa az orosz energiáról: mutatjuk, kiknek fizetünk prémiumot

Bár az európai ipar és a lakosság energiafelhasználása érdemben nem nőtt, az EU energiatermék-importjának értéke ismét jelentősen emelkedett. Az Eurostat friss adatai szerint az orosz energiafüggőség mennyiségi leépítése nagyrészt sikeres volt, az új ellátási szerkezet azonban magasabb fajlagos költségekkel jár. Az egyes beszállítók érték- és volumenrészesedése alapján kiszámolt relatív árindex azt mutatja, hogy Európa több kulcsfontosságú energiahordozó esetében prémiumot fizet a stabilabb vagy alternatív ellátási forrásokért.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×