Infostart.hu
eur:
365.9
usd:
321.75
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Az ÁNTSZ szóvivője megszólal, de nem mondhatja el, amit tud

Nyolc megyéből eddig mintegy 20-30 kórház jelezte, hogy az új finanszírozási rendszer miatt nem tudják ellátni a betegeiket. Az új jogszabály szerint ugyanis a tavaly kapott összeg 95 százalékát kaphatják meg idén az intézmények. Az ÁNTSZ szóvivője aztmondta, hogy az illetékes bizottság eddig négy esetben döntött, azt azonban nem árulta el, hogy az érintettek kaptak-e mentességet a finanszírozási korlát alól.

Ritoók Emese az InfoRádió kérdésére nem tudta megmondani, hogy melyik az a nyolc megye, ahonnan jelzések érkeztek, de - mint szavaiból kiderült - ha tudná sem mondaná el, mivel abból következtetni lehetne az érintett kórházaktra, ez pedig "nem lenne szerencsés".

Az ÁNTSZ szóvivője arra sem tudott választ adni, hogy milyen területeken jeleztek előre betegellátási problémákat az érintett kórházak.

"A megyei intézetek foglalkoznak ezzel, és hozzánk csak teljesen kompletten, a szakmai kollégiumok állásfoglalásával együtt kerülnek az ügyek" - mutatott rá Ritoók Emese, aki azt azért elárulta, hogy "nagy változatosságot mutat a kép".

A szóvivő elmondta azt is, hogy eddig öt ügy került a végső döntés meghozatalára jogosult bizottság elé. Egyet visszaküldtek, mert nem voltak meg a megfelelő dokumentumok, négyben viszont született döntés.

Azt azonban, hogy a bizottság adott-e mentességet a finanszírozási korlát alól ezekben az esetekben, Ritoók Emese nem árulhatta el, mint mondta: egészen addig, amíg a döntéseket készhez nem vették az érintettek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Bár hivatalosan nincs zár alatt a világ energiaellátásának legkritikusabb tengeri útvonala, a tankerhajók mégis félve használják a Hormuzi-szorost. Mindezek ellenére Szaúd-Arábia olajexportja nem csökkent. Vagyis a hónapok óta tartó krízisnek vannak gazdasági és politikai haszonélvezői is. Az InfoRádió Tálas Péter biztonságpolitikai szakértőt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézetvezetőjét kérdezte.

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Varga Mihály reagált a volt Pénzügyminisztérium milliós bútorbeszerzésére

Varga Mihály reagált a volt Pénzügyminisztérium milliós bútorbeszerzésére

Nyilvánosan reagált Varga Mihály jegybankelnök a Szentháromság téri egykori Pénzügyminisztérium-épület rekonstrukciójával és berendezésével kapcsolatos újságírói kérdésekre. A beruházásért korábban felelős vezetőként tisztázta: a költségvetési keret betartását ugyan folyamatosan nyomon követte, a napi szintű kivitelezési és beszerzési feladatokat egy erre a célra létrehozott projektcég végezte. Így elmondása szerint a vitatott, milliós értékű bútorok megvásárlásáról is belsőépítészek és műemléki szakemberek döntöttek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×