Infostart.hu
eur:
365.37
usd:
314.79
bux:
149161.68
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Kuncze a konzervatívok "semmittevéséről"

Az SZDSZ kiáll Kóka János gazdasági miniszter mellett, és támogatja a vasúti reformot - jelentette ki a liberális párt elnöke. A Fidesz a szárnyvonalak megszüntetésére vonatkozó javaslat visszavonását kéri a kormánytól.

Kuncze Gábor hangsúlyozta, hogy nincs más út, mint a vasút racionalizálása, akkor is, ha az konfliktusokkal jár.

Hozzátette: a megszűnő szárnyvonalak helyett biztosítani kell más közlekedési lehetőséget az érintett települések lakói számára, ennek érdekében közlekedési szövetséget kell létrehozni a MÁV és a Volán között.

A vasutat is olyanná kell alakítani, hogy jobban kímélje az adófizetők pénzét, és ahol lehet, behozza a versenyt, mert ez az egyik feltétele a hatékonyabb működésnek - mondta a liberális politikus.

Felidézte, hogy legutóbb 2002-ben vállalta át a MÁV mintegy 121 milliárd forint értékű adósságát a költségvetés, de azóta is veszteséges a cég.

A MÁV a jelenlegi konstrukciójában, a rendelkezésre álló pénzből nem működtethető veszteségek nélkül, és a költségvetés erre nem tud többet költeni - mondta Kuncze Gábor.

Hozzátette: a megszűnő szárnyvonalak helyett biztosítani kell más közlekedési lehetőséget az érintett települések lakói számára, ennek érdekében közlekedés szövetséget kell létrehozni a MÁV és a Volán között.

A vasúti szárnyvonalak megszüntetéséről szóló javaslatot övező politikai vitákról elmondta: "a szocialistáknál van egyfajta elbizonytalanodás, a konzervatívoknál pedig ugyanakkor a semmittevésre való hajlam kezd kidomborodni, megerősödni".

Emlékeztetett: a Magyar Tudományos Akadémia 1999-ben, a Fidesz felkérésére tanulmányt készített ezen vonalak jövőjéről, amelyben a szakemberek 342 kilométernyi szakasz megszüntetését és 877 kilométernyi szakasz felülvizsgálatát javasolták.

Az akkori kabinet 2000-ben született határozata ezer kilométernyi szakaszt megszüntetését javasolta, ugyanakkor ma már a Fidesz hevesen támadja a kormány vasúti reformját - közölte a liberális párt vezetője.

Fidesz: a döntés társadalomellenes

Fónagy János, fideszes országgyűlési képviselő közölte: pártja azt kéri a kormánytól, hogy vonja vissza a javaslatot.

"Továbbra is egy társadalom-, vidék-, gazdaság- és vasutasellenes lépésnek tartjuk a vonalak bezárását" - fogalmazott az Orbán-kormány közlekedési és vízügyi minisztere.

Hangsúlyozta, pártjának továbbra is az az álláspontja, hogy a vasút nem egy vállalat ügye, mert a közösségi tömegközlekedés társadalmi kérdés.

Címlapról ajánljuk
Rusvai Miklós az Arénában: jön az iskolakezdéssel a koronavírus-járvány is

Rusvai Miklós az Arénában: jön az iskolakezdéssel a koronavírus-járvány is

A szeptemberi iskolakezdéssel újra megjelenhet a gyermekek körében a koronavírus, ám közel sem olyan mértékben, mint a világjárvány idején – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Rusvai Miklós. A virológus hozzátette, nagyon kevés esély van rá, hogy újra kialakuljon egy világszintű súlyos koronavírus-járvány. A kutató a nyugat-vírusi lázról is beszélt: a halálos áldozatokat követelő vírus Magyarországról kiindulva terjedt el Európában.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Egyre több az ordító jele annak, hogy Putyin hamarosan valami nagyon veszélyes dolgot fog művelni

Egyre több az ordító jele annak, hogy Putyin hamarosan valami nagyon veszélyes dolgot fog művelni

A múlt héten komoly vihart kavart a nemzetközi események forgatagában, hogy John Ratcliffe CIA-igazgató váratlanul Moszkvába utazott: mi is megírtuk, hogy elképzelhető, hogy valamilyen figyelmeztetést adott át Oroszországnak. Spekulációk egész sorozata látott ezután napvilágot: egyes elemzők, politikusok egy NATO elleni orosz támadástól, mások az ukrajnai háború eszkalációjától kezdtek el tartani. Egy biztos: bármit is tervez Putyin, lényegesen kevesebb kockázattal viheti ezt végbe a szeptember 18-20-ai parlamenti választások után.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×