Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Debrecen a legbűnösebb nagyváros

Debrecen volt tavaly a legbűnösebb nagyváros, de Pécsett volt a legveszélyesebb élni - áll a HVG legfrissebb bűnügyi toplistájában.

Debrecenben ezer főre vetítve kétszer annyi bűntényt regisztráltak a hatóságok, mint például Hódmezővásárhelyen vagy Nagykanizsán - áll a hetilap csütörtöki számában megjelenő írás beharangozójában.

Az ismertető szerint tavaly a hazai nagyvárosok közül Pécsett volt a legveszélyesebb élni: ott ugyanis kétszer annyi rablást, súlyos testi sértést és más agresszív bűncselekményt követtek el, mint például Győrött.

A vagyontárgyak és más ingóságok ellen Egerben történt fajlagosan a legtöbb incidens, a betörések száma alapján pedig Szekszárdon mutatták a legnagyobb aktivitást a hazai bűnözők.

Rendőrségi és ügyészségi adatokra hivatkozva a hetilap azt állítja, hogy a múlt évben Miskolc "exportálta" a legtöbb bűnelkövetőt az ország más vidékeire.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×