eur:
394.48
usd:
364.46
bux:
73764.15
2024. július 30. kedd Judit, Xénia

Színlelt szerződések nyomában az APEH

Az APEH a június végéig bejelentett színlelt szerződések egyharmadát már megvizsgálta és helybenhagyta - közölte az adóhatóság szakmai elnökhelyettese. Juhász István elmondta: az előző hónap végéig 158 munkáltató tett bejelentést színlelt szerződésről, összesen 3.500 foglalkoztatottra vonatkozóan.

Hozzátette: az adóhivatal egy hete azokon a területeken is elkezdte az ellenőrzést, amelyeken az elmúlt években nagy számban volt jellemző a színlelt szerződés.

Juhász István hangsúlyozta: az ilyen típusú jogviszonyt elsősorban a sajtóban és az előadóművészek között, valamint az iparban és a kereskedelemben alkalmazták, de előfordult többek között a vendéglátás, az oktatás, a mezőgazdaság és az egészségügy területén is.

Címlapról ajánljuk
Robert Fico figyelmeztetett, Szlovákia nagyon megnehezítheti az ukránok dolgát

Robert Fico figyelmeztetett, Szlovákia nagyon megnehezítheti az ukránok dolgát

Ha rövidesen nem indítják újra az orosz kőolaj tranzitját Ukrajnán keresztül, akkor a pozsonyi Slovnaft finomító nem szállít több gázolajat Ukrajnába, ami az ország fogyasztásának tizedét fedezi – közölte Robert Fico szlovák miniszterelnök, és megismételte, hogy a kormánya kitart a korábbi lépései és kijelentései mellett.

Kökény Beatrix: A mostani generáció már lazább, nem izgulják túl

A korábbi Európa-bajnok, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó szerint a mostani női válogatottnak már megvan a hite, mentális is erősebb. Párizsban beszélt arról is, milyen meccsre számít Angola ellen és hogyan élte meg gyermeke, Imre Bence berobbanását.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.30. kedd, 18:00
Kiss Róbert Richárd
turisztikai szakértő, az InfoRádió főmunkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×