Infostart.hu
eur:
363.44
usd:
318.43
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna
Egy olajszállító tankerhajó a tengeren, naplementével.
Nyitókép: Unsplash

Újabb energiaválság szabadulhat a világra

A Hormuzi-szorosban a háború idején bevezetett iráni és amerikai blokádok után itt a harmadik: a Teheránnal szövetséges jemeni húszik közölték, hogy megtámadnak bármely tankert, amely szaúdi olajat szállít, azaz bejelentették a saját blokádjukat. Ennek nyomán több olajszállító hajó fordult vissza.

Kedden két szaúdi tankerhajó látta jobbnak a békességet, azaz inkább visszafordult, minthogy légicsapások célpontja legyen. Ez lett az eredménye annak, hogy az Iránnal szövetséges jemeni húszi lázadók kiadták a figyelmeztetést:

bármely szaúdi kikötőt érintő vagy szaúdi olajat szállító hajót megtámadhatnak.

Ezzel új frontot nyitnak az amerikai–iráni háborúban; nem a Hormuzi-szorosban, hanem a Vörös-tenger bejáratánál fekvő Báb el-Mandeb nevű tengerszorosnál, amely a szaúdi olajszállítás fontos útvonala.

Vagyis hiába harcol, majd alkudozik Teherán és Washington, most egy korábbi közel-keleti konfliktus mozgathatja felfelé az energiaárakat.

A korábbi, megbékélés felé mutató egyetértési nyilatkozat ellenére az Egyesült Államok és Irán súlyos támadásokat hajtott végre egymás érdekeltségei ellen az utóbbi napokban. Kettő, de vélhetően három amerikai katona halt meg egy jordániai bázis elleni iráni csapásban, az amerikaiak pedig Iránban katonai célpontokat, de hidakat és más polgári objektumokat is leromboltak.

A húszik vörös-tengeri húzása 7 százalékkal vetheti vissza a globális olajszállításokat, miközben a Hormuzi-szorost érintő konfliktus már 10 százalékkal mérsékelte azokat.

A Jemennek a Vörös-tenger mentén fekvő területét ellenőrző húszik szerint a „szemet szemért” elvét alkalmazzák „a bűnöző szaúdi ellenséggel szemben”.

A bosszú okát a világ már jobbára elfelejtette: Szaúd-Arábia 2015-ben avatkozott be a jemeni polgárháborúba a kormány oldalán. Bombázásaiban több ezer polgári lakos halt meg, úgy, hogy az ENSZ szerint kórházakat, piacokat és iskolákat értek találatok.

Ezzel párhuzamosan a szaúdiak tengeri blokád alá vonták a lázadók kikötőit; nem jutott be az élelmiszer és a gyógyszer, ami súlyos éhezést és humanitárius válságot váltott ki. A 12 éven át tartó embargó után a húszik most nyújtották be a számlát. Igaz, a szaúdiak állítása szerint a szállítási tilalmat enyhítették és annak célja annyi, hogy ne jussanak iráni fegyverek a lázadókhoz.

Ők azonban az elmúlt években is tudtak hajózási útvonalakat támadni, sőt nyugati hadihajókat is célba venni. A Hormuzi-szorosban kialakult helyzet miatt a szaúdiak egy hosszú vezetéken a vörös-tengeri termináljaik felé pumpálták át az olajat Janbuba. Ez a kikötő immár a szaúdi export 70 százakékát továbbítja, ami napi 4-4,5 millió hordónyi olaj.

A húszik lépése most ezt a „csapot” zárhatja el, ami ismét felpumpálhatja a nyersolaj árát.

Emellett, a vörös-tengeri kereskedelmi útvonal megkerülése is hatalmas üzemanyag-költséget okozhat a szállítóknak a megugró biztosítási díjak mellett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Újabb energiaválság szabadulhat a világra

Újabb energiaválság szabadulhat a világra

A Hormuzi-szorosban a háború idején bevezetett iráni és amerikai blokádok után itt a harmadik: a Teheránnal szövetséges jemeni húszik közölték, hogy megtámadnak bármely tankert, amely szaúdi olajat szállít, azaz bejelentették a saját blokádjukat. Ennek nyomán több olajszállító hajó fordult vissza.

2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminisztert is is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×