Infostart.hu
eur:
359.27
usd:
313.25
bux:
140857.32
2026. július 16. csütörtök Valter
Bratislava, Slovakia. Grassalkovich Palace - seat of the President of Slovakia. Governmental building
Nyitókép: Varsescu/Getty Images

A kezdeményezők fizessék ki az érvénytelen népszavazás költségét – mondja a szlovák belügyminiszter

Az alacsony részvétel miatt érvénytelen lett a szombaton tartott országos népszavazás Szlovákiában. A választásra jogosultak mindössze 16 százaléka járult az urnákhoz, így a referendum – a szlovák történelemben nem először – nem érte el a törvényben előírt érvényességi küszöböt. A belügyminiszter szerint a kezdeményezőknek zsebből kellene kifizetniük a voksolás költségeit.

Nem hozott meglepetést a hétvégi szlovákiai népszavazás: a szavazók érdektelensége miatt a kezdeményezés elbukott. A választásokért és a pártok finanszírozásának ellenőrzéséért felelős állami bizottság vasárnapi bejelentése szerint a részvételi arány mindössze 16,1 százalékos volt. Ez az eredmény az önálló Szlovákia történetének második legalacsonyabb részvételi aránya.

A tizedik alkalommal kiírt referendumon a lakosság két kérdésben nyilváníthatott véleményt. Az első a korábbi kormányfőknek és más közjogi méltóságoknak járó élethosszig tartó juttatások, vagyis az úgynevezett életjáradékok eltörlésére vonatkozott – külön nevesítve Robert Fico jelenlegi miniszterelnököt. A második kérdés a korábban megszüntetett Különleges Ügyészi Hivatal és a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség újbóli felállításáról szólt.

Bár a népszavazás érvénytelen lett, a szavazófülkékbe betérők véleménye rendkívül egységes volt. Az életjáradékok eltörlését a résztvevők 93,4 százaléka támogatta, míg a speciális ügyészség és a bűnüldöző ügynökség visszaállítására a választók több mint 92 százaléka szavazott igennel.

A népszavazás politikai visszhangja azonnal feszültséget szült.

A referendum kiírását a parlamenten kívüli Demokrati párt kezdeményezte egy korábbi petícióval. Az eredeti tervek szerint egy harmadik kérdés is szerepelt volna az íveken az aktuális választási időszak lerövidítéséről, ezt azonban Peter Pellegrini köztársasági elnök alkotmányellenesnek minősítette, így végül lekerült a listáról.

A vasárnapi eredmények láttán Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter, a kormánykoalíciós Hlas párt elnöke éles hangon bírálta a kezdeményezőket. A közösségi médiában közzétett bejegyzésében politikai fiaskónak nevezte a szombati napot, és

felszólította a Demokrati pártot, hogy kérjenek bocsánatot az országtól, és saját zsebből fizessék meg a népszavazás teljes költségét.

A mostani eredmény egyébként hűen tükrözi a szlovákiai népszavazások történelmi trendjét. Az ország önállóvá válása óta megtartott tíz referendum közül a lakosság mindössze egyetlen egyet tudott érvényessé tenni: a 2003-as, Európai Uniós csatlakozásról szóló szavazást, amelyen a választók 52 százaléka vett részt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.16. csütörtök, 18:00
Bóna Szabolcs
agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter
Pluszban zártak az amerikai tőzsdék

Pluszban zártak az amerikai tőzsdék

A részvénypiaci hangulat jelenleg rendkívül törékeny, az Egyesült Államok és Irán közötti konfliktus újabb fordulata befolyásolja elsősorban most a tőzsdéket; ezen felül a negyedéves gyorsjelentések is hozzátesznek valamennyit a képhez, bár ez inkább a tengerentúli piacokra igaz. Az Iránnal szembeni újabb amerikai csapások és a tengeri blokád hatására gyengén alakult a kereskedés ma Európában, ez alól a magyar tőzsde sem volt kivétel. Az USA-ban a chipgyártókra, félvezető-gyártókra komoly nyomás nehezedett, de az indexek ezt könnyen ledolgozták, a három nagy pluszban zárt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×