„Amerika visszatért!” – kezdte hívei tapsa közepette több, mint másfél órás kongresszusi beszédét Donald Trump. Amerikai elnök ilyen hosszan még nem beszélt a törvényhozás előtt.
A nagyívű beszéd felsorolta radikális politikai kezdeményezéseit:
- a masszív közalkalmazotti leépítéseket,
- a külpolitikai irányváltást és
- a kereskedelmi háborúhoz vezető vámokat.
Az elnök megjegyezte: hat hét alatt többet ért el, mint más kormányzatok négy év alatt.
„Ismét naggyá tesszük és ismét gazdaggá tesszük Amerikát... még ha egy kis zavarral is jár” – utalt arra, hogy szomszédai, Kanada és Mexikó, valamint Kína elleni bevezetett védővámjai az amerikai gazdaságnak is gondokat okozhatnak. Közben elkerülte a választ Justin Trudeau kanadai miniszterelnök személyesen neki címzett megjegyzésére, miszerint a védővám „idióta dolog volt”.
A beszédet igyekeztek megzavarni egyes demokratapárti képviselők – egyet el is távolítottak a teremből –, bár a pártvezetés visszafogottságra intette őket. Mások „Nincs Király” és „Ez nem normális!” feliratú táblákat tartottak és néha tapssal vagy bekiabálással próbálták megzavarni az elnököt.
A beszéd végére a demokrata képviselők körülbelül fele távozott.
Trump egy nappal azután szólalt fel, hogy felfüggesztette az Ukrajnának adott összes katonai segélyt a Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott, múlt heti, botrányos nyilvános vita nyomán. A beszéd előtt néhány órával határozottan békülékeny hangvételű levelet kapott Zelenszkijtől arról, hogy kész együttműködni a békéért, „Trump erős vezetése mellett”. Az amerikai elnök ezt hosszan idézte, és azt is mondta: Moszkvából olyan, erős jelzéseket kapott, hogy ők is készek a békére.
Viszont nem tudta bejelenteni az Ukrajnával tervezett ritkaföldfémalku aláírását, bár Zelenszkij arra utalt, hogy immár kész azt aláírni. „Hát nem lenne nagyszerű, nagyszerű dolog?” – tette fel a költő kérdést a lehetséges alkuról. Közben azonban bírálta Európát, amely szavai szerint többet költött az Oroszországtól kapott földgázra és kőolajra, mint Kijev támogatására.
A külpolitikáról szólva kitért a Közel-Keletre, ahol azt mondta, hogy kiterjeszti az első elnöksége nyomán kötött Ábrahám-egyezményeket. Nem sokkal korábban azonban az Arab Liga finoman visszaszúrt neki saját, gázai újjáépítési tervével, amelynek természetesen nem része a palesztin lakosság kitelepítése – ami sokak szerint rendezett módon zajló etnikai tisztogatással érne fel.
Grönland kapcsán azt mondta: ha a lakosság úgy dönt, hogy csatlakozik az Egyesült Államokhoz, tárt karokkal fogadják őket. De
így is, úgy is megszerezzük magunknak
– tette hozzá.
Az elnök beszéde részben idézte kampánygyűléseit. A meghívottak között voltak például annak a tűzoltónak a felesége és lányai, akit a Trump elleni egyik merénylet során lőtt agyon egy férfi. Trump azt is hangsúlyozta: Amerika többé nem lesz „woke” – az embereket rátermettségük és nem nemi identitásuk vagy bőrszínük alapján alkalmazzák majd.






