Infostart.hu
eur:
376.43
usd:
319.19
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina
Petr Fiala cseh miniszterelnök beszédet mond az ENSZ 28. nemzetközi éghajlatváltozási konferenciájának (COP28) kétnapos csúcstalálkozóján Dubajban 2023. december 2-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Martin Divisek

Csehország teljesítette a kötelezettségét

Csehország 2024-ben teljesítette a GDP legalább két százalékának védelmi kiadások fordítására vonatkozó kötelezettségét – tájékoztatott a cseh védelmi minisztérium. Erre a célra a tavalyi évben összesen 177 milliárd cseh koronát, azaz körülbelül 7 milliárd eurót különítettek el. Petr Fiala miniszterelnök a védelmi kiadások növekedését szükségesnek és helyesnek tartja, és nyitott a további emelésről szóló vitára is.

A cseh védelmi minisztérium közölte, hogy húsz év elteltével Csehország 2024-ben teljesítette azt a kötelezettségét, hogy a GDP legalább két százalékát védelmi kiadásokra fordítsa. Az erre a célra elkülönített 177 milliárd cseh koronából 167 milliárdot, vagyis mintegy 6,6 milliárd eurót sikerült felhasználni, ami a pénzügyminisztérium makrogazdasági számításai szerint a GDP 2,09 százalékának felel meg – közölte a védelmi minisztérium.

Jana Cernochová védelmi miniszter szerint ez a 2023-as évhez képest több mint másfélszeres felhasználást jelent. Ezt a hatékonyság növelése érdekében hozott intézkedéseknek tulajdonítja.

"Ezt körülbelül ugyanakkora szolgálati létszámmal értük el, mint 2015-ben, amikor a beruházási költségvetés tizenötször alacsonyabb volt"

– jegyezte meg a tárcavezető, hozzátéve, hogy a végleges eredmény csak 2025 második negyedében lesz ismert, amikor a NATO értékelni fogja a védelmi kiadások felhasználását. Az értékelés során figyelembe veszik majd a 2024-es GDP aktuális adatait is. A védelmi minisztérium ezért felhívta a figyelmet arra, hogy a felhasznált források aránya még változhat.

Petr Fiala cseh miniszterelnök hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: Csehország elkötelezett amellett, hogy nagyobb gondot fordítson a biztonságára. Szavai szerint ezért törvénybe iktatták a két százalékos védelmi kiadásokat, hogy minden, az övét követő kormány teljesítse ezt a kötelezettséget. A védelmi kiadások növekedését szükségesnek és helyesnek tartja, és nyitott a további emelésről szóló vitára is.

"A két százalék ma már valóban a minimális szint, de lássuk be, hogy nem minden ország teljesíti ezt. Ha arról lenne szó, hogy például három százalékra emeljük, nem gondolom, hogy ez egy év alatt megvalósulna, de a NATO tagállamaként megpróbálnánk ezen az úton járni. Az ilyen vitáktól biztosan nem zárkózunk el, lehetséges, hogy ilyen párbeszédet folytassunk, de hogy pontosan mennyi lesz az összeg, az túl korai téma" – mondta a cseh kormányfő. Petr Fiala azt is hozzátette, hogy

ha ezeket a pénzeket jól fektetik be, akkor azok a hazai ipar, kutatás és innováció fejlesztésére szolgálnak.

A cseh állami költségvetés több mint 420 millió eurós nyereséggel zárta a tavalyi évet. A kormánykoalíció szerint ez a költségvetési felelősségvállalás és az állam jó gazdálkodásának bizonyítéka. "A nyilvánosságnak tett egyik legfontosabb ígéretünket teljesítjük, miszerint csökkenteni fogjuk a Babis-kormánytól örökölt hiányt" – jegyezte meg Petr Fiala miniszterelnök. Az ellenzék szerint a koalíció ezt az eredményt csak az adók emelésének köszönhetően tudta elérni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kína 120 Airbus repülőgépet rendelne Németországtól
Mentőkötél?

Kína 120 Airbus repülőgépet rendelne Németországtól

Az eddigi értesülések szerint sikeres volt a német kancellár kétnapos kínai látogatása. A tavaly májusban hivatalba lépett Friedrich Merz számára jóval több volt a bemutatkozásnál, a cél a partneri viszony helyreállítása volt. A kínai házigazdák a nyilatkozatok szerint szívélyesnek tűntek – és nagyobb volumenű megállapodásokat is belengettek.

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Megártott a hegyi levegő a forintnak?

Megártott a hegyi levegő a forintnak?

Kétéves csúcsot döntött a forint a zlotyval szemben, ami arra utal, hogy a régiós devizákkal szemben is képes erőt mutatni a hazai fizetőeszköz. Szerdán a forintnak – és általában feltörekvő piaci devizáknak – a megnőtt kockázatvállalási kedv is kedvezett, délutánra azonban ennek ellenére azt láthatjuk, hogy gyengül az árfolyam a két fő devizapárban. Közben megérkeztek az USA-ból az adatok a munkanélküli-segély kérelmekről, amik a munkaerőpiac stabilizálódásáról árulkodnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×